NB I: a Vasas védőjével erősített a Paks

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 12:55
null
Hegedűs János három évre írt alá Pakson (Fotó: paksifc.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései és a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette az utánpótlás-válogatott védőt, Hegedűs Jánost, aki három évre írt alá.

 

Hegedűs János az elmúlt fél évet a Vasasnál töltötte, ahol öt bajnokin és három kupamérkőzésen lépett pályára az élvonaltól búcsúzó angyalföldieknél, azt megelőzően pedig két és fél évig erősítette a DVTK-t és három és fél évig a Puskás Akadémiát, de korábban a Haladásban és Budaörsön is játszott.

Hegedűs János az U18-as válogatottban egyszer, az U21-esben ötször lépett pályára.

„Rögtön azzal kezdeném, hogy hatalmas megtiszteltetés volt a klub megkeresése. A Paks hosszú évek óta folyamatosan, a kezdetektől csak magyar játékosokkal, stabilan az első osztályban szerepel, ami nagyon pozitív. Több játékossal is beszéltem, legfőképpen Bertus Lalival, és mindenki kizárólag jó véleménnyel volt a paksi légkörről. Bízom a sikeres következő szezonban, amiért én is minden tőlem telhetőt megteszek majd. Szeretem, ha van rajtam teher, Bognár György vezetőedzőnk fociról alkotott filozófiájával pedig teljes mértékben azonosulni tudok” – mondta új klubja honlapján Hegedűs János.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Mezei Szabolcs (MTK Budapest),Silye Erik (Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér:
Szabó Bálint (Antalyaspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kovács Krisztián (ETO FC Győr, szabadon igazolható)
Távozók: Kádár Tamás (MTK Budapest), Kovács Nikolasz (Budapest Honvéd), Nagy Gergely(PASZ Lamia 1964 – Görögország), Rácz Gergő (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Varga Barnabás (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs József (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
10 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
11 órája

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
12 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
18 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
20 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Makrai Gábor: Minden profi futballista a rangadókról álmodik

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 11:05
Ezek is érdekelhetik