Kisvárda: távozik a Fradi ellen csodagólt szerző légiós

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.06.26. 17:25
null
(Fotó: Szabó Miklós)
„Nem hosszabbítjuk meg a hónap végén lejáró szerződését Matheus Leoninak, így a brazil-olasz balhátvéd is távozik csapatunktól” – olvashatjuk a kisvardafc.hu-n.


A 31 éves, olasz útlevélt is birtokló középső és bal oldali védő, bal oldali középpályás Leoni 2021 elején érkezett Kisvárdára, ahol 85 mérkőzésen 16 kanadai pontot szerzett. Az NB I-ben fontos találatokat szerzett: a Ferencváros elleni különösen szépre sikeredett, és az előző idény utolsó fordulójában a Vasas ellen az ő gólja jelentette a győzelmet a várdaiaknak.


„Személyében olyan játékos távozik, aki a pályán belül és kívül is igazi úriemberként viselkedett. Matheus Leoninak köszönjük a csupa szív futballját és a szolgálatait, további pályafutásához sok sikert kívánunk, a magánéletben pedig jó egészséget, családjával együtt boldog életet kívánunk. Köszönünk mindent, Leo!” – búcsúzik tőle a klub hivatalos honlapja.

Leoni a hazájában volt a Santa Catarina, a Caxias do Sul, a Vitória da Conquista és a Guarany Sobral játékosa is, légióskodott Ausztriában (FC Mäder), Svájcban (Neuchatel Xamax) és Bulgáriában (Beroe, Arda Kardzsali).

AZ NB I NYÁRI ÁTIGAZOLÁSAI ITT!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Branimir Cipetic (bosnyák-horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Czékus Ádám (Békéscsaba), Kovács Marcell (Soroksár SC), Lippai Tibor (Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők: Gyenge Szilárd (FK Csíkszereda – Románia), Körmendi Kevin (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Hej Viktor (ukrán-magyar, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Janisz Karabelov (bolgár), Anton Kravcsenko (ukrán, szabadon igazolható), Artem Odincov (ukrán, Diósgyőri VTK), Milos Vranjanin (szerb, szabadon igazolható), Matheus Leoni (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hindrich Ottó (román-magyar, CFR – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
13 perce

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
1 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
6 órája

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik