Kisvárda: Puskás Akadémia-játékos érkezett kölcsönbe

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 17:06
null
Körmendi Kevin ősztől az NB I-ben bizonyíthat (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda egy évre kölcsönvette a Puskás Akadémia 21 éves játékosát, Körmendi Kevint – jelentette be hivatalos oldalán a várdai klub.

 

Körmendi Kevin a védelemben és a középpályán is bevethető. A ballábas futballista az elmúlt két idényt az NB II-ben szereplő Csákvárnál töltötte kölcsönben, ahol a második évében már alapembernek számított – írja a kisvárdai klub.

„Az előző éveket az NB II-ben töltöttem, ezért nagyon örültem ennek a lehetőségnek, és szeretnék bemutatkozni az élvonalban – mondta a szerződése aláírása után Körmendi. – Az előző idényben olyan teljesítményt nyújtottam, amivel elégedett lehettem, és a csapatom hasznára tudtam lenni. Két poszton is játszottam, aminek nagyon örülök, hiszen a védelemben és a középpályán is bevethető vagyok, ez talán növeli az esélyeimet a csapatba kerülést illetően. Remélem, minél több játékperchez jutok Kisvárdán, s a teljesítményemmel hozzá tudom segíteni a csapatot a minél jobb szerepléshez.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Branimir Cipetic (bosnyák-horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Czékus Ádám (Békéscsaba), Kovács Marcell (Soroksár SC), Lippai Tibor (Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők: Gyenge Szilárd (FK Csíkszereda – Románia), Körmendi Kevin (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Csákvár)
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Hej Viktor (ukrán-magyar, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Anton Kravcsenko (ukrán, szabadon igazolható), Artem Odincov (ukrán, Diósgyőri VTK), Janisz Karabeljov (bolgár, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hindrich Ottó (román-magyar, CFR – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Auerbach Martin (Csákvár), Bakti Balázs (Budafoki MTE), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kirilo Janyickij (ukrán, Csákvár), Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Kiss Norbert (Tiszakécskei FC), Major Marcell (Nyíregyháza Spartacus), Mim Gergely (Zalaegerszegi TE FC), Ominger Gergő (Csákvár), Radics Márton (Diósgyőri VTK), Tamás Nándor (magyar-román, Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alexandru Baluta (román, FCSB – Románia, szabadon igazolhatóként), Spandler Csaba (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Körmendi Kevin (csákvári kölcsön után Kisvárda)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik