Fehérvár: bajnokcsapathoz távozik az FTC-től érkezett védő

Vágólapra másolva!
2023.06.20. 14:46
null
Marcel Heister közös megegyezéssel távozik Fehérvárról (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I mögöttünk hagyott idényében 10. helyen végző Fehérvár FC hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a korábban az FTC-től szerződtetett 30 éves védővel, Marcel Heisterrel, akinek a szerződtetését már be is jelentette a bolgár bajnok Ludogorec.

Marcel Heister a 2018–2019-es idény előtt az izraeli Beitar Jeruzsálemtől érkezett Magyarországra, a Ferencvárosi TC-hez, melyet három idényen keresztül 80 mérkőzésen erősített, de a 2021–2022-es kiírás előtt Fehérvárra igazolt, ahol 56 találkozón lépett pályára az NB I-ben és a Magyar Kupában, további hét alkalommal pedig az Európa-konferencialigában.

A Fehérvár közlése szerint a 30 éves horvát származású német balhátvéddel közös megegyezéssel bontott szerződést.

A bolgár bajnok Ludogorec pedig nem sokkal a Fehérvár bejelentése után be is mutatta Heistert, mint a klub új szerzeményét. A védő már át is esett az orvosi vizsgálatokon és kedden már együtt edz új csapatával.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatér(het)nek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Kovácsik Ádám (ETO FC Győr), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Andrija Radulovics (szerb-montenegrói, Crvena zvezda – Szerbia, legutóbb kölcsönben: Radnik Surdulica – Szerbia)
Távozók: Alef (brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolható), Marcel Heister (német, Ludogorec Razgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Omonia – Ciprus), Artem Sabanov (ukrán, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Szabó Levente (ETO FC Győr), Nikola Szerafimov (északmacedón, érdeklődnek iránta: FCSB, CFR – Románia)

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
7 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
9 órája

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
15 órája

Videó: Dejan Boldor pazar gólt lőtt szabadrúgásból, majd Megyeri Balázsnak ajánlotta

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:27

Videó: elszabadultak az indulatok a Nyíregyháza–Kisvárda bajnoki hajrájában

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 18:56

Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 12:10

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:40

Májer Milán a megyei rangadó előtt: Nem bízhatjuk el magunkat

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:24
Ezek is érdekelhetik