Átigazolás: a Fradi és a Fehérvár után országot is válthat a légiós

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.05. 14:33
null
Marcel Heister a nyáron távozhat Fehérvárról (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Helyi sajtóhírek szerint a Mol Fehérvár lejáró szerződésű balhátvédjével, Marcel Heisterrel tárgyal az izraeli élvonalban 7. helyen végző Hapoel Haifa.

 

A sport5.co.il híre szerint a Hapoel Haifa kapust és balhátvédet is keres a nyári átigazolási piacon, utóbbi posztra a Fehérvár FC német játékosa, Marcel Heister is jelölt. A portál megjegyzi, a 30 éves futballistának lejár a szerződése Magyarországon, ezért is lehet esély a megszerzésére és a Hapoel már meg is tette az ajánlatát.

Heister neve nem ismeretlen Izraelben, hiszen 2016 és 2018 között a jeruzsálemi Beitar játékosa volt, onnan igazolt öt évvel ezelőtt a Ferencvárosba, az elmúlt két évet pedig már Fehérváron töltötte. Az NB I-ben 122 meccsen három gólt szerzett és 12 gólpasszt adott, az FTC-vel háromszor nyert bajnokságot, a most befejeződött idényben 27 élvonalbeli mérkőzésen játszott a Fehérvárban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Kovácsik Ádám (ETO FC Győr), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alef (brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolható), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marcel Heister
(német, szabadon igazolható, Hapoel Haifa – Izrael), Artem Sabanov (ukrán)

 

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik