NS-klub: Bizakodva nézek a csapat NB I-es szereplése elé! – Veréb György

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2023.05.19. 09:56
null
Veréb György (Fotó: DVTK)
A DVTK legendás kapusát, Veréb Györgyöt 1981-ben nagyon meglepte a 10-es osztályzat.

 

„1968-ban mutatkoztam be a Diósgyőrben, arra emlékszem, hogy az első meccsem március 31-én az Újpesti Dózsa ellen volt, és valamiért nem az edzőnktől tudtam meg, hogy én leszek a kezdő a sérült Tamás Gyula helyett, hanem a Nemzeti Sport beharangozójából. Olyan felemelő érzés volt ott látni a nevemet, hogy azt el sem tudom mondani. Vidéki gyerek voltam, Mérán születtem, egy évvel korábban kerültem Miskolcra, egy évet az MVSC-ben játszottam, onnan vitt el tizennyolc évesen a DVTK. Tamás Gyula válogatott volt, nem is reméltem, hogy lehet mellette keresnivalóm. 1968-ban tizenegy meccsen védtem, 1969-ben egyszer sem, de 1970-ben ő átszerződött a Vasashoz, és eljött az én időm. Utána már következtek a sikerek, a Magyar Kupa-győzelmek, a bajnoki bronzérem, a nemzetközi kupameccsek vagy az olimpiai válogatottság, ami nekem a csúcsot jelentette. A Nemzeti Sport természetesen nekem is nagyon sokat számított, a mai napig előfizetője vagyok. Mindig izgatottan vártuk, milyen osztályzatot kaptunk a bajnoki mérkőzésen, és 1981-ben, a Dózsa elleni meccs után nagyon meglepődtem, hogy tízes osztályzat szerepelt a nevem mellett. Jól védtem aznap, az tény, Temesvári Miklós, korábbi csapattársam és edzőm volt akkor az újpestiek vezetőedzője, ő is azt nyilatkozta, hogy tízévente egyszer látni ilyen kapusteljesítményt – de tízest nagyon-nagyon ritkán adtak valakinek, nem számítottam rá. Gyűjtöttem is sokáig a rólam szóló cikkeket, eltettem emlékbe, össze voltak szépen szedve, de amikor 1972-ben kaptunk egy panellakást a diósgyőri városközpontban, sajnos a pincében őriztem az újságokat, feltörték a pincét, és azt is ellopták… Nagyon jó csapatunk volt akkor, de a mostani Diósgyőr is rendkívül ígéretes. Aki most kritizálja az együttest, nem tudom, milyen alapon teszi, öt fordulóval az NB II vége előtt már kiharcolta a feljutást, látványos támadófutballt játszik. Úgy vélem, Kuznyecov Szergej vezetőedző nagyszerű munkát végez, le a kalappal előtte. Szerintem az élvonalban is számolni kell majd a Diósgyőrrel, a jelek szerint az anyagi háttér is biztosítva van, nagyon bizakodva nézek a csapat NB I-es szereplése elé.”

Legfrissebb hírek

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
10 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
15 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Diósgyőr a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 20:00

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30
Ezek is érdekelhetik