NB I: „Nagyon jó erőben érzem magam” – Dzsudzsák a Fehérvár legyőzése után

Vágólapra másolva!
2023.05.01. 13:19
null
Dzsudzsák Balázs szerint remek a hangulat a hajdúsági együttes háza táján (Fotó: Kovács Péter)
Mint arról korábban beszámoltunk, a DVSC 2–0-s győzelmet aratott a Mol Fehérvár ellen a labdarúgó NB I 29. fordulójában. A mérkőzést követően a debreceniek csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs az M4 Sport kamerái előtt értékelte a látottakat.

„Amikor hazajöttem, az ilyen meccsekről beszéltem– nyilatkozta mosolyogva Dzsudzsák Balázs az M4 Sportnak. –Szerettem volna megvalósítani, hogy a Debrecennel versenyben legyünk a bajnoki címért, 5-6-7 ezer embert tudjunk megmozgatni. Ehhez kell a csapat, kell az edzőnk, aki visszacsalta az élvezetet a mindennapjainkba. Nagyon jó erőben érzem magam, minden percét kiélvezem ennek a helyzetnek. Fantasztikus közönség előtt játszhatunk most.”

„A legfontosabb, hogy Debrecenben együtt van most csapat és szurkoló, illetve az öltöző is rendben van, mindenki tiszteli a másikat, sok a közös programunk– adott hangot lelkesedésének a rutinos középpályás. –Felkészült az edzői stábunk és ezt hétről hétre látni lehet bajnoki mérkőzéseken.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ITT!

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC2–0 (0–0)
Debrecen,Nagyerdei Stadion,6561néző.Vezette:Karakó Ferenc
Gólszerző: Dorian Babunszki (52.), Bódi (81.)
Kiállítva:Larsen (85., Fehérvár)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL.

Az állás
1. Ferencvárosi TC 28 17 6 5 55–25 +30 57
2. Kecskeméti TE 29 13 12 4 45–28 +17 51
3. Paksi FC 29 14 5 10 55–48 +7 47
4. Debreceni VSC 29 13 7 9 47–38 +9 46
5. Puskás Akadémia 29 11 11 7 41–38 +3 44
6. Újpest FC 28 10 7 11 36–47 –11 37
7. Kisvárda 29 8 13 8 39–44 –5 37
8. Zalaegerszegi TE 29 9 7 13 33–37 –4 34
9. Mezőkövesd 29 8 8 13 29–39 –10 32
10. Mol Fehérvár 29 7 9 13 33–40 –7 30
11. Budapest Honvéd 29 7 8 14 30–46 –16 29
12. Vasas FC 29 4 11 14 26–39 –13 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik