NB I: „forró szív, hideg fej” és egy pont kell a KTE ezüstérméhez

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.05.26. 08:44
null
Banó-Szabó Bence néhány hét múlva már nemzetközi kupamérkőzésen rúghat labdába (Fotó: Petőfi Népe/Bús Csaba)
Banó-Szabó Bence, az ezüstéremre hajtó Kecskemét labdarúgócsapatának középpályása beszélt a Kisvárda elleni pénteki bajnoki fontosságáról, miközben a hírek szerint több klub is csábítja a futballistát.

Felteheti a koronát a teljesítményére a Kecskeméti TE a Kisvárda Master Good elleni bajnokin: ha Szabó István vezetőedző együttese minimum egy pontot szerez, biztosan a második helyen zárja az idényt.

„Nyilván tudjuk, ha nem kapunk ki, miénk az ezüstérem   – mondta lapunknak Banó-Szabó Bence, a KTE 23 esztendős középpályás. –   A legfontosabb, hogy mi alakíthatjuk a sorsunkat, így nem is lehet más célunk, mint hogy megörvendeztessük a drukkereinket, akik egész idény alatt ott álltak mellettünk, s pénteken újra megtöltik a lelátókat. A szakmai stáb természetesen elemezte a Kisvárdát, egyre inkább látszik a csapaton az új vezetőedző, Milos Kruscsics munkája, biztos vagyok benne, hogy kemény meccs vár ránk. Nekünk nincs más teendőnk, mint hogy a saját feladatunkra és játékunkra koncentráljunk, s szépen fejezzük be ezt a hihetetlen évet. Ritka, hogy ilyen nagyszerű társaság jöjjön össze, mint most nálunk, ez persze nem a véletlen műve, a vezetőség és az edzők is motivált, jó felfogású futballistákat szerződtettek. Korábban ültem már olyan öltözőben, ahol a játékosok edzés előtt és után is nyomkodták a telefonjukat, alig beszélgettek egymással, vagy ha igen, az volt a fő téma, hogy hová menjenek nyaralni vagy éppen az, hogy hétvégén úgy sincs esélyünk nyerni, mert iksz vagy ipszilon nem játszik. Itt mindenkit zavar, ha kikapunk, beszélgetünk a meccsekről, szeretünk együtt lenni, és mindenkin látszik, a szakmai stáb segítségével fejlődni és előrelépni akar. Ez a kiemelkedő szereplésünk titka: az összetartás, az egység, a jó felfogás. Álomszerű hónapok állnak mögöttünk, nem akarjuk elrontani az utolsó fordulóban – a jelszavunk nem lehet más, mint forró szív, hideg fej.”

A KTE biztosan indul a nemzetközi kupában – az Európa-konferencialiga második selejtezőkörében csatlakozik –, azonban kérdés, milyen csapattal vághat neki a következő idénynek. A hírek szerint több kulcsjátékos igencsak kapós idehaza, a vezetőség célja, hogy megpróbálja egyben tartani az együttes magját. Jelenleg kölcsönben szerepel a két kapus, Varga Bence (az MTK-tól érkezett) és Varga Ádám is (Ferencváros), megállapodásuk a nyáron lejár, ettől függetlenül persze még maradhatnak. Ugyancsak a nyárig futballozik kölcsönben a KTE-ben a kiváló idényt futó bal oldali védő, Zeke Márió (Mol Fehérvár FC) és Horváth Krisztofer (FC Torino) is, az ő jövőjük is bizonytalan. Úgy tudjuk, Banó-Szabó Bence és Szuhodovszki Soma megszerzéséért is nagy a harc várható. A péntek még az ünneplésé Kecskeméten, de utána kemény hetek várnak a vezetőségre.

NB I, 2022–2023, 33. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Május 26., péntek
18.15: Kecskemét–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Kecskemét,Széktói StadionPintér Csaba
20.30: Zalaegerszegi TE–Paks (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Farkas Ádám
Május 27., szombat
20.00: DVSC–Újpest (Tv: M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion
20.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)
Felcsút,Pancho Aréna
20.00: Vasas–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
Május 28., vasárnap
17.30: Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi Stadion

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC32196762–32+3063
2. Kecskeméti TE321412647–32+1554
3. Debreceni VSC32149950–39+1151
4. Puskás Akadémia321311846–41+550
5. Paksi FC321461256–560 48
6. Kisvárda321013943–48–543
7. Újpest FC321181342–53–1141
8. Mezőkövesd321091339–43–439
9. Zalaegerszegi TE321081436–42–638
10. Mol Fehérvár328101438–43–534
11. Budapest Honvéd32891533–49–1633
12. Vasas FC324131529–43–1425

 

 

 

Legfrissebb hírek

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:51

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.12. 13:32
Ezek is érdekelhetik