Honvéd: az utánpótlásból érkezhet az új vezetőedző

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.30. 18:04
null
Mátyus Jánost nem keresték a Honvédtól (Fotó: NS-archív)
A Honvéddal hírbe hozott Mátyus János a Nemzeti Sportnak elmondta, még nem keresték meg az NB II-be kiesett klubtól, amely új edzőt keres Dean Klafuric helyett.

A Bp. Honvédnál az utolsó meccs után több szakmai vezető távozását is bejelentették, így az is eldőlt, hogy nem marad a kispadon Klafuric sem. Elkezdődött a találgatás, ki lesz a vezetőedző. Supka Attila korábban dolgozott a Honvédnál, Mátyus János pedig a klub játékosa volt; utóbbi az NB II-es Budafokot tartotta bent a másodosztályban, sőt a kupadöntőig vezette az együttest – logikus, hogy az ő nevük szóba került Kispesten.

„Érdekes volt a hírekkel szembesülnöm – mondta lapunknak Mátyus János, a korábbi 34-szeres válogatott játékos. – Szerintem a futballszurkolók jól tudják, milyen sokat jelent nekem a Honvéd, vérzett a szívem, amikor az előző hétvégén kiderült, a csapat búcsúra kényszerül. Gyerekként kerültem Kispestre, ott lettem első osztályú játékos, és akár a Ferencvárosban, akár bármelyik külföldi klubban szerepeltem, soha nem titkoltam, milyen fontos nekem a piros-fekete együttes. Ám mégis azt kell mondanom: akármennyire megtisztelőnek éreztem, hogy szóba került a nevem, velem senki sem tárgyalt, velem senki sem beszélt...”

A napokban ért véget a szezon, jelenleg a nyári szabadság időszaka van, de nemsokára kiderülhet, ki lesz a Bp. Honvéd új vezetőedzője. Legfrissebb információnk szerint hamarosan bejelenthetik, hogy Pinezits Máté, a Honvéd U19-es csapatának edzője lesz a felnőttgárda szakmai irányítója.

Legfrissebb hírek

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik