FTC: több millió eurós portfólió kerülhet a piacra

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.25. 16:47
null
Szánthó Regő is távozhat a Fraditól (Fotó: Árvai Károly, archív)
Hamarosan vége az idénynek, a Ferencváros a hétvégén – vasárnap 17.30 órától – Mezőkövesden játssza utolsó bajnokiját, a keret tagjai ezt követően megkezdik jól megérdemelt nyári szabadságukat. Túlzottan sok idejük azonban nem lesz a lazításra, elvégre július elején már Bajnokok Ligája-selejtező vár az együttesre, a felkészülés így már június közepén megkezdődhet.

 

Kérdés, a szezont kölcsönben töltő tehetséges labdarúgók közül ki tér vissza a Ferencvároshoz, kikre tart(ana) igényt Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és stábja. Úgy tudjuk, az immár harmincnégyszeres magyar bajnok hamarosan több millió eurós portfóliót bocsájthat piacra, négy-öt olyan, egyenként 600 ezer és akár 1 millió euró közti összegre taksált fiatal labdarúgójától válhat meg, akikért most sorban állnak a kérők, és akik más együttesekben szinte biztosan a kezdőcsapat tagjai lennének.

A szezont Kecskeméten töltő kapus, Varga Ádám, valamint a középpályás Katona Bálint, a Vasasnál kölcsönben szereplő védő, Iyinbor Patrick, az utóbbi hónapokban Dunaszerdahelyen játszó támadó, Szánthó Regő, valamint egyetlen külföldiként az ugyancsak támadó Zsejko Gavrics is otthagyhatja anyaegyesületét. Mindannyian olyan fiatal labdarúgók, akik előtt szép jövő áll(hat), és koruk miatt mind a jövő emberei. Katona 20 esztendős, Iyinbor 21, Gavric és Szánthó egyaránt 22 esztendős, a legidősebb közülük Varga Ádám, aki februárban töltötte be a huszonnégyet. Egyikőjüknek sem jár le a nyáron a szerződése, sőt, többségüknek hosszú távú szerződése van a Ferencvárosnál, ám a nemzetközi porondon újabb sikerekre készülő felnőttkeret erőssége miatt nem biztos, hogy belátható időn belül bármelyikőjük is kiharcolhatja helyét a kezdőcsapatban. Értékük 600 ezer és 1 millió euró (185 millió és 370 millió forint) között mozog, és a Nemzeti Sport információi szerint többükért már ajánlat is érkezett, sőt, közülük három-négy játékosért komoly harc indulhat meg a következő napokban, hetekben. A témával kapcsolatban kerestük a Ferencvárost, ahonnan azt a választ kaptuk, átigazolási pletykákkal nem kívánnak foglalkozni, amint létrejön bármilyen klubcsere, azt hivatalos honlapjukon közlik.

A Fradi tehát akár kölcsönben szereplő fiatal futballisták áruba bocsátásából is több millió eurós bevételre tehet szert, kérdés, hogy a keretbe ki vagy kik érkezhetnek a nyáron.

VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Daler Kuzjajev (orosz, Zenit – Oroszország), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda), Carlos Strandberg (svéd-mozambiki, Asz-Szajlija SC – Katar)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Baráth Péter (Debreceni VSC), Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bogdán Ádám (lejár a szerződése). Kölcsön után végleg távozhatnak: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Zsejko Gavrics (szerb, DAC – Szlovákia), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Iynbor Patrik (Vasas), Varga Ádám (KTE), Szánthó Regő (DAC – Szlovákia)

Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.

 

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 32 19 6 7 62–32 +30 63
2. Kecskeméti TE 32 14 12 6 47–32 +15 54
3. Debreceni VSC 32 14 9 9 50–39 +11 51
4. Puskás Akadémia 32 13 11 8 46–41 +5 50
5. Paksi FC 32 14 6 12 56–56 0 48
6. Kisvárda 32 10 13 9 43–48 –5 43
7. Újpest FC 32 11 8 13 42–53 –11 41
8. Mezőkövesd 32 10 9 13 39–43 –4 39
9. Zalaegerszegi TE 32 10 8 14 36–42 –6 38
10. Mol Fehérvár 32 8 10 14 38–43 –5 34
11. Budapest Honvéd 32 8 9 15 33–49 –16 33
12. Vasas FC 32 4 13 15 29–43 –14 25
Legfrissebb hírek

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2 órája

Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel

Labdarúgó NB II
13 órája

Skót védőt figyel a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 18:05

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
2025.05.31. 08:53

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53
Ezek is érdekelhetik