NB I: Papp Kristóf apaként döntheti meg egyéni gólcsúcsát

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 09:06
null
Papp Kristóf az idényben mindkét Újpest elleni meccsén gólt szerzett – vasárnap ismét megteheti (Fotó: Koncz Márton)
Pénteken édesapa lett, szombaton győztes gólt lőtt a Ferencvárosnak Papp Kristóf, aki szeretne dobogón zárni a bajnokságban a Paksi FC-vel.

 

Kevés boldogabb ember van manapság Papp Kristófnál: a Paks 29 esztendős labdarúgójának pénteken megszületett az első gyermeke, szombaton pedig győztes gólt szerzett a Ferencváros elleni rangadón. A védekező középpályást ebben az idényben végre elkerülik a sérülések, alapembernek számít Bognár György vezetőedző együttesében, amely sorozatban már hat bajnoki győzelmet számlál (klubcsúcs), és a tabella harmadik helyéről várja a hétvégi fordulót.

„Semmi túlzás nincs abban, amit mondok: tökéletes hétvégét zártam – árulta el lapunknak Papp Kristóf.   – A feleségem május ötödikére volt kiírva, de péntek reggel megszületett a kislányom, Rozina – hihetetlen élmény volt apás szülés keretében részesének lenni ennek a csodának! A vezetőedzőnk, Bognár György megengedte, hogy a délutáni edzést kihagyjam, másnap aztán következett a Ferencváros elleni mérkőzés, először futballozhattam apukaként. Óriási volt a várakozás, hiszen jó formában vártuk a rangadót, és bár a megszokottnál kevesebbet pihenhettem, tulajdonképpen egy pillanatig sem éreztem fáradtságot. A Fradi az akkor is Fradi, ha újabban nem parádézik, jól is kezdett ellenünk, egy ideig gondot is okozott a három gyors támadója. A kapott gól után feljavultunk, szerkezetet váltottunk, és nemcsak a középpályásjátékunk lett stabilabb, hanem fordítottunk is, méghozzá megérdemelten. A gólom? Rólam tudni lehet, hogy általában keresem a passz­lehetőséget, de a tizenhatos előterében üresen álltam, ezért az átvétel után azonnal lőttem. Szerencse is kellett a gólhoz, hiszen a labda megpattant Baráth Péter fején – elképzelhető, hogy egyébként Dibusz Dénes védett volna –, éppen olyan szögben álltam, hogy már a megpattanás után láttam, gól lesz a lövésből.”

Papp Kristóf 2015 nyarán az NB II-es Gyirmóttól került Paksra, azonnal meghatározó játékos lett, és bár az első négy idényében alig hagyott ki meccset sérülés miatt, a következő három évben a 99 bajnokiból csak negyvenkilencen tudott pályára lépni. Ebben az évadban újra a napos oldalon jár, csak a Mezőkövesd Zsóry elleni idegenbeli mérkőzést (2–1) hagyta ki, eddig négy gólt szerzett, így csak egyre van a 2017–2018-as bajnokságban elért karriercsúcsától. Nem tudni, hogy az ötödik gól jön-e vasárnap Újpesten, mindenesetre tény: a bajnokság első és második körében is betalált a lilák ellen.

„Meglehetősen rég volt olyan idényem, amelyet végig tudtam játszani, és bár nyilván örülök, ha gólt szerzek, annak még jobban, ha nyerjük a meccseket  – folytatta Papp Kristóf. – Tisztában vagyok vele, a mostani bajnokságban jól megy az Újpest ellen, mindkét találkozónkon gólt szereztem, és ha még egyszer betalálok, beállítom az eddigi rekordomat, de ennél sokkal fontosabb, hogy meglegyen a hetedik bajnoki győzelmünk is egymás után. Jó érzés, hogy jönnek a sikerek, minden vágyam, hogy jobb pozícióban zárjuk az évet, mint amikor a csapat a legjobban szerepelt velem. Akkor negyedikek voltunk...”   

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

„Ez egy másik Ferencváros” – Bognár György és Robbie Keane sem foglalkozik a tavalyi MK-döntővel

Labdarúgó NB I
2025.05.13. 17:11

Az ilyen mérkőzésekkel lehet jól modellezni a világbajnokságot

Jégkorong
2025.04.28. 09:09

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 20:21

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29
Ezek is érdekelhetik