NB I: Nem kell minket egy lapon említeni a Ferencvárossal – Banó-Szabó Bence

Vágólapra másolva!
2023.04.23. 07:44
Csupán tizenöt percig tudta hazai pályán azt játszani a Mol Fehérvár, amit eltervezett – Banó-Szabó Bence az NSO Tv-nek elmondta, ennyi idő kellett a Kecskemétnek, hogy reagáljon az ellenfél taktikájára. A középpályás arról is beszélt, minek köszönhető, hogy onnantól szinte végig irányították a mérkőzést – nyertek 2–1-re –, illetve miben rejlik az edzőjük által is dicsért mentális erejük.

„Egyrészt, a sikerek magukkal hozzák a magabiztosságot, másrészt olyan karaktereket választottak ki Kecskeméten, amikor elkezdték a csapatot építeni még az NB II-ben, akik mentálisan erősek, és ez mostanra a pályán és azon kívül is szembetűnő” – reagáltBanó-Szabó Bence arra, hogy a mentális erejüknek is köszönhető, hogy tulajdonképpen gond nélkül hozták el a három pontot a Mol Fehérvár otthonából.

Videónkban bővebben is beszélünk a mérkőzésről, amely utána fehérváriak vezetőedzője elismerte, csupán tizenöt percig működött a taktikájuk.A középpályás elmondja, mi változott meg negyedóra után, illetve arra is kitér, hogy bár ezzel a győzelemmel továbbra is ott vannak a Ferencváros nyomában, nem gondolja, hogy egy lapon kellene őket említeni a fővárosi zöld-fehérekkel.

ONLINE SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ
FEHÉRVÁR FC–KECSKEMÉTI TE 1–2(0–2)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó,4258néző.Vezette:Bogár
Gólszerző: Kodro (90+3.), ill. Nagy K. (33.), Horváth K. (40.)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC2817 6 555–25+3057
2. Kecskeméti TE281312 343–25+1851
3. Paksi FC2712 51050–46 +441
4. Debreceni VSC2711 7 943–38 +540
5. Puskás Akadémia271010 737–35 +240
6. Újpest FC2810 71136–47–1137
7. Kisvárda27 812737–40 –336
8. Mezőkövesd27 8 81127–35 –832
9. Zalaegerszegi TE27 8 71231–34 –331
10. Mol Fehérvár28 7 91233–38 –530
11. Budapest Honvéd28 7 71428–44–1628
12. Vasas FC28 4101424–37–1322
Legfrissebb hírek

Hegyi Zsolt: Csak osztrák döntésen múlt a szurkolók továbbutazása

Európa-liga
13 perce

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
15 perce

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
20 perce

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
3 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
4 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
5 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik