NB I: milliárdos érdeklődők az Újpest iránt – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 17:25
null
Hamarosan új tulajdonosa lehet az Újpestnek (Fotó: Török Attila, archív)
A csakfoci.hu információja szerint hamarosan lezárulhat a tárgyalás az Újpest FC eladásáról. A portál úgy tudja, visszatérhet az egyik korábbi tulajdonos is, aki mögött amerikai befektetői csoport áll.

 

Lapunk információja szerint az amerikai cégcsoport mögöttPéterffy Tamás– Thomas Peterffy – állhat, az amerikai magyar milliárdos alapította az Interactive Brokers Groupot, amelynek elnöke és legnagyobb részvényese egyben. A 78 éves üzletember jelenleg a világ leggazdagabb magyarja és hazánkban is vannak érdekeltségei. A magyarságához mindig hű üzletember tevékenységét 2017-ben a Magyar Érdemrend Nagykeresztje Polgári Tagozatának kitüntetésével ismerte el az állam.

Információnk szerint a milliárdos hamarosan bankot nyit Budapesten, és szó van arról, hogy szerepet vállal az Újpest FC labdarúgócsapatának működtetésében, s ehhez a szálhoz kapcsolódhat Lukács Ferenc, az Újpest korábbi tulajdonosa. Ahogyan a csakfoci.hu is utalt arra, orosz érdeklődő is van, mégpedig a hazánkban élő milliárdos Megdet Rahimkulov nevével fémjelzett cégcsoport.

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
21 órája

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

Kölcsönök után végleg távozik a kapus a ZTE-től

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 20:13

Böde Dániel: Nekünk a dobogóért kell versenyben lennünk

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 11:23

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik