NB I: Elég nagy könyököst kaptam, számítottam a tizenegyesre – Varga Barnabás

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.04.09. 09:19
Varga Barnabás a tizenegyesek bűvkörébe került a Ferencváros elleni bajnokin. Amikor a Bp. Honvéd ellen büntetőt hibázott a múlt héten, Bognár György már akkor jelezte neki, hogy a következő meccsen is ő lövi. Az elsőt kihagyta, de értékesítette a kipattanót, majd a második tizenegyeshez is odaállt, azt pedig csont nélkül berúgta. Többek között erről beszélgetett az NB I gólkirályjelöltjével az NSO Tv, miután a Paks 3–2-re nyert a listavezető ellen.

„Valószínűsítettem, hogy tizenegyes lesz, mert elég nagy könyököst kaptam. Még nem néztem vissza, hogy szándékos volt, vagy nem, de az biztos, hogy elég jól eltalált. Úgyhogy számítottam rá, hogy tizenegyes lesz” – mondta Varga Barnabás azzal kapcsolatban, hogy miután Kovacevic lekönyökölte a tizenhatoson belül, eltelt egy kis idő, mire a játékvezető a VAR segítségével visszanézte az esetet és megítélte a büntetőt. Amelyhez ismét Varga állt oda, holott az elsőt kihagyta, csak a kipattanót értékesítette.

Videónkban az NB I góllövőlistáját 19 találattal vezető játékos beszél a tizenegyesek hátteréről, a 2–1-es vezetésük utáni eseményekről, valamint arra is kitér, mit jelent a paksiaknak, hogy zsinórban a hatodik bajnokijukat is megnyerték – ami egyben klubcsúcsot is jelent –, ráadásul legyőzték a Ferencvárost. Szóba kerül az Újpest FC elleni, jövő heti találkozó és a húsvét is.

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ
Paksi FC–Ferencváros 3–2
(Varga B. 36., 55. – a másodikat 11-esből, Papp K. 70., ill. Zachariassen 23., Botka 57.)
Paks,
Fehérvári úti Stadion,4280néző.Vezette:Karakó
Kiállítva:Abena (66., Ferencváros)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–2023, 26. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 7., péntek
Mezőkövesd–Debrecen 0–1Mezőkövesd,Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
2126
Április 8., szombat
Puskás Akadémia–Kecskemét 0–3Felcsút,Pancho ArénaDerdák Marcell1810
Mol Fehérvár–Újpest 0–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóPintér Csaba4953
Paks–Ferencváros 3–2Paks,Fehérvári úti StadionKarakó Ferenc
4280
Április 9., vasárnap
14.15:Vasas–Bp. HonvédBudapest,Illovszky Rudolf Stadion(Tv:M4 Sport)Berke Balázs
16.30:Zalaegerszeg–KisvárdaZalaegerszeg,ZTE Aréna(Tv:M4 Sport+)Bogár Gergő
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC26156551–25+2651
2. Kecskeméti TE261112338–24+1445
3. Paksi FC26125948–43 +541
4. Debreceni VSC26117843–37 +640
5. Puskás Akadémia26910736–35 +137
6. Kisvárda25810737–40 –334
7. Mezőkövesd26881026–31 –532
8. Újpest FC26871132–45–1331
9. Zalaegerszegi TE25861131–31 030
10. Mol Fehérvár26781132–36 –429
11. Budapest Honvéd25671227–40–1325
12. Vasas FC253101220–34–1419
Legfrissebb hírek

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
43 perce

Pécsi Ármin kenterbe veri az NB I kapusait – íme, a mögöttünk hagyott idény egyéni legjei

Labdarúgó NB I
1 órája

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
2 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
23 órája

Osváth Attila: Mindig van feljebb, kellenek a célok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:10

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 23:03

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18
Ezek is érdekelhetik