NB I: az El-búcsú után Zalaegerszegen javítana a Fradi

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2023.03.19. 10:05
null
Ha pályára lép a vasárnapi bajnoki mérkőzésen, ismét nagy csatát vívhat egymással a zalaegerszegi Eduvie Ikoba és a ferencvárosi Mats Knoester (Fotó: Szabó Miklós)
A kiesőzóna közelében lévő ZTE FC és az éllovas Ferencváros sincs jó formában, úgyhogy mindkét csapatnak sokat jelentene a vasárnapi meccs megnyerése.

Kevés babér termett a Zalaegerszegi TE FC-nek az utóbbi években a Ferencváros ellen. A két gárda legutóbbi tizennégy egymás elleni meccséből az egerszegiek csupán egyet nyertek meg, 2021 októberében Waltner Róbert irányításával 2–1-es sikert arattak az Üllői úton a Peter Stöger edzette zöld-fehérek ellen. A zalaiak pályaválasztóként több mint tizenkét éve múlták felül a magyar rekordbajnokot, azóta két döntetlen és négy ferencvárosi siker született a ZTE Arénában. Ricardo Moniz vezetőedző együttese az előző kilenc bajnokijából – három döntetlen és öt vereség mellett – csupán a Mol Fehérvár ellenin szerezte meg a három pontot. A kiesés rémétől fenyegetett csapat ráadásul több fontos labdarúgóját kénytelen nélkülözni: Bedi Bence és Bojan Szankovics sérülés, Gergényi Bence, Szendrei Norbert és Mocsi Attila pedig a Bp. Honvéd ellen kapott ötödik sárga lapja miatt hagyja ki az összecsapást, amely lehet, hogy az évad leglátogatottabb hazai Zete-meccse lesz a bajnokságban.

„Fontos mérkőzés előtt állunk – nyilatkozta a ztefc.hu-nak Ricardo Moniz, a Zalaegerszeg holland vezetőedzője, aki 2012 augusztusa és 2013 decembere között 45 tétmérkőzésen irányította az FTC-t. – Készen állunk a meccsre, és a sérülések, valamint a sárga lapok ellenére is van elegendő játékosunk a hétvégére, akikkel számolhatunk. Sajnos az elmúlt fordulókban nem sikerült pontot szereznünk, de látom a fiúkon, hogy készek a harcra és hogy végre ismét nyerjenek.”

A Ferencváros sincs jó passzban, több kulcsembere hiányzik sérülés ­miatt, továbbá utóbbi három tétmérkőzését egyaránt elveszítette, az előző hétből csak a Debrecen ellenit nyerte meg. Kérdés, az NB I éllovasa fel tud-e pörögni a nemzetközi kupabúcsút követően az NB I-es bajnokira – az utóbbi hónapokban mintha ezzel lett volna problémája.

„Az Európa-liga-találkozó után az volt a legfontosabb, hogy regenerálódjunk, mert nagyon intenzív mérkőzésen vagyunk túl – mondta Sztanyi­­szlav Csercseszov vezetőedző a fradi.hu-nak a Bayer Leverkusen elleni csütörtöki, budapesti El-nyocaddöntős összecsapásra utalva. – Jó meccs-
re számítok, legutóbb kiélezett csatát vívtunk a ZTE-vel, tudjuk, hogy otthon agresszívan játszik, a legfontosabb, hogy taktikailag, technikailag és erőnlétileg felkészültek legyünk.”

NB I
24. FORDULÓ

20.15: ZTE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

NB I, 2022–2023, 24. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 18., szombat
Mezőkövesd–Kisvárda 1–1Mezőkövesd,Városi StadionCsonka Bence1582
DVSC–Kecskemét 1–2Debrecen,Nagyerdei StadionRúsz Márton
5114
Mol Fehérvár–Budapest Honvéd 2–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc
3683
Március 19., vasárnap
13.30:Vasas–Paks (Tv:M4 Sport)Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
15.30:Puskás Akadémia–Újpest (Tv:M4 Sport)
Felcsút,Pancho Aréna
20.15:ZTE–Ferencváros (Tv:M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC23155347–19+2850
2. Kecskeméti TE241012235–23+1242
3. Debreceni VSC2497839–36+334
4. Puskás Akadémia2389629–29033
5. Kisvárda2489735–38–333
6. Paksi FC2395940–38+232
7. Mezőkövesd2478925–30–529
8. Zalaegerszegi TE23761028–28027
9. Mol Fehérvár24761130–34–427
10. Újpest FC23761028–38–1027
11. Budapest Honvéd24671126–38–1225
12. Vasas FC233101017–28–1119
Legfrissebb hírek

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
2 órája

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
17 órája

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:18

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 20:20

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Cserejátékosok találtak be, ikszelt a Diósgyőr a Zalaegerszeggel

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 15:19

Szakos Bence: Most kellene rátenni egy lapáttal

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 09:56
Ezek is érdekelhetik