NB I: A bennmaradás a cél, meccsről meccsre kell haladni – Grzelak

Vágólapra másolva!
2023.03.31. 09:32
null
Grzelak szerint rövidtávon kell gondolkodniuk (Fotó: Getty Images)
Bartosz Grzelak, a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatának új vezetőedzője szerint csapatának a Honvéd elleni győzelem után is a bennmaradásra kell koncentrálnia.

„A célkitűzés a bennmaradáson kívül, hogy felépítsünk egy csapatot” – fogalmazott az M4 Sport Nemzeti Sporthíradóban a 44 éves edző, aki március 15-én szerződött a jelenleg kilencedik székesfehérvári együtteshez.

Kérdésre válaszolva elmondta, egyelőre nincs olyan tervük, hogy svéd játékost igazoljon a klub, mivel a kiesés elkerülésére koncentrálnak.

„Volt néhány megkeresésem skandináv országokból és Lengyelországból. Amikor megkeresett a Videoton, úgy éreztem, erre a projektre vágytam, hogy a csapatot visszavezessem arra a helyre, ahová tartozik” – hangsúlyozta.

A tréner a sérült Fiola Attiláról elmondta, hogy alapember, így nehéz lesz pótolni, Loic Nego „száműzetése” a keretből pedig csak arra a hétvégére vonatkozott, eltiltása után a válogatottban is bizonyította profi hozzáállását.

A hátralévő mérkőzésekről úgy nyilatkozott, a Ferencváros elleni találkozót kivéve mindegyik hatpontos meccsel ér fel. Jelezte, szeretné, ha csapata több játékossal támadna, hogy hatékonyabb legyen.

„Azt gondolom, rövid távon kell gondolkodnunk, különben elveszíthetjük a fókuszt, meccsről meccsre kell haladnunk” – jelentette ki Grzelak.

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2 órája

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

Kölcsönök után végleg távozik a kapus a ZTE-től

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 20:13

Böde Dániel: Nekünk a dobogóért kell versenyben lennünk

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 11:23

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik