Fehérvár: Mindenki átérzi, hogy a kiesés ellen küzdünk – Schön

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.03.05. 08:01
A labdarúgó NB I 22. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Mol Fehérvár 2–1-re legyőzte a vendég Vasast. A találkozó után a székesfehérváriak első gólját szerző, a november óta először eredményes Schön Szabolccsal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Schön Szabolcstól először azt kérdeztük: mennyire kellett az öltözői hangulatnak az első siker 2023-ban.

„Nehéz szavakba önteni azt, hogy mennyire kellett nekünk ez a győzelem. Feszült is volt a csapat emiatt szerintem az elmúlt mérkőzésen, de a mai találkozón ez szerintem ki is szakadt, meg tudtuk szerezni a három pontot. Volt nyomás rajtunk, de egy profi játékosnak ezt kell tudnia kezelni, tudnunk kell nyomás alatt játszani. Ezt a mai meccset ebből a szempontból jól le is hoztuk.”

Videónkban mesélt a góljáról – amit szerencsésnek titulált –, és megtudjuk, neki személy szerint mekkora szüksége volt arra, hogy november óta először ismét eredményes legyen. Szóba kerülnek a mérkőzés további történései is, illetve Schön arra is reagál, hogy vajon már átérzik-e a Fehérvár játékosai, hogy a kiesés elkerüléséért harcolnak.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Mol Fehérvár FCVasas FC 2–1 (1–1)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 2563 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző:
Schön (14.), Kodro (78.), ill. Urblík (28.)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 15 5 2 46–17 +29 50
2. Kecskeméti TE 22 8 12 2 31–22 +9 36
3. Kisvárda 22 8 8 6 34–36 –2 32
4. Debreceni VSC 21 8 6 7 36–33 +3 30
5. Puskás Akadémia 21 7 9 5 26–25 +1 30
6. Paksi FC 22 8 5 9 38–37 +1 29
7. Mezőkövesd 22 7 7 8 24–28 –4 28
8. Zalaegerszegi TE 22 7 6 9 28–27 +1 27
9. Mol Fehérvár 22 6 6 10 27–32 –5 24
10. Újpest FC 21 6 5 10 26–37 –11 23
11. Budapest Honvéd 21 4 7 10 22–35 –13 19
12. Vasas FC 22 3 10 9 17–26 –9 19
NB I, 2022–2023, 22. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 3., péntek
Ferencváros–Mezőkövesd 1–1Budapest, Groupama Aréna
Farkas Ádám
7127
Március 4., szombat
Kisvárda–Kecskemét 0–1
Kisvárda, Várkerti Stadion
Bognár Tamás1750
Paks–ZTE 3–1Paks, Fehérvári úti StadionVad II István1200
Mol Fehérvár–Vasas 2–1Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Erdős József2563
Március 5., vasárnap
15.00: Budapest Honvéd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)Budapest, Bozsik ArénaBogár Gergő
18.30: Újpest–DVSC (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc
Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
3 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
2025.10.23. 20:25

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02
Ezek is érdekelhetik