Vasas: Talán majd egyszer megszokom a Honvéd elleni meccseket – Holender

Vágólapra másolva!
2023.02.08. 06:21
A Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Vasas a Budapest Honvédot fogadta, és 2–0-ra győzött. A találkozó után a kispestiek korábbi (bajnok) játékosával, az első angyalföldi gólt előkészítő Holender Filippel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Holender Filip azzal kezdte: nagyon kellett nekik ez a győzelem.

„Főleg, hogy ez volt hazai pályán az első meccsünk ebben az évben. Nagyon jó csapat volt az ellenfél, ráadásul a kupában, ami nagyon fontos nekünk, szeretnénk minél tovább jutni. Személy szerint nyilván az is fontos számomra, hogy adtam egy gólpasszt, kell az önbizalmamnak, de az első a csapatsiker, aminek nagyon örülök.”

Videónkban felvetjük neki, hogy ez volt pályafutása harmadik mérkőzése nevelőegyesülete, a Honvéd ellen, vajon hozzá lehet-e ehhez szokni. Azt is elárulja, melyik régi ismerőst üdvözölte mérkőzés után, majd beszél arról, mitől állt össze a Vasas az idei évre, illetve a vasárnapi, Újpest elleni kiesési rangadó is szóba kerül.

A meccs összefoglalója itt érhető el!

MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

VASAS–BUDAPEST HONVÉD 2–0 (1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1200 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Albert István, Csatári Tibor)
VASAS: Dombó – Szivacski, Hegedűs J., Litauszki, Deutsch B. (Ódor, 86.) – Hinora, Hidi P. (Szilágyi Sz., 67.), Márkvárt – Ihrig-Farkas (Berecz Zs., 57.), Holender (Radó, 57.), Zimonyi (Novothny, 67.). Vezetőedző: Kondás Elemér
HONVÉD:
Tujvel – Szabó A., Prenga, Lovric – Eördögh (Jonsson, 82.), Gomis (N. Mitrovics, 61.), Plakuscsenko, Kocsis D. (Samperio, 61.), Tamás K. – Krajcsovics (Domingues, 67.), Ennin (N. Lukics, 61.). Vezetőedző: Dean Klafuric
Gólszerző: Zimonyi (22.), Hinora (90+2.)
Kiállítva: Prenga (90+3.)

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
13 órája

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
22 órája

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57

A Honvéd edzője szerint sok szabálytalansággal játszott ellenük a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.09.18. 09:22
Ezek is érdekelhetik