NB I: magyar állampolgár lett a Honvéd középpályása

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 16:41
null
Nikola Mitrovics magyar állampolgár lett (Fotó: Budapest Honvéd FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján számolt be a hírről, hogy a 36 éves középpályásuk, Nikola Mitrovics letette a magyar állampolgársági esküt.

A 36 éves, egyszeres szerb válogatott Mitrovics Krusevacban született, 2010-ben érkezett Magyarországra, hazánkban játszott az Újpestben, a Fehérvárban és a ZTE-ben is.

„Nagyon boldog vagyok, és nemcsak én, hanem az egész családom is – idézi Nikola Mitrovicsot a Honvéd honlapja. – Magyarország és Budapest a másik otthonunk, itthon érzem magam, mintha itt születtem volna, ezért is vagyunk boldogok, hogy megkaptuk a magyar állampolgárságot. Több országban is megfordultunk, játszottam Izraelben, Lengyelországban, Oroszországban, Kínában, de mindig is vissza akartunk térni Magyarországra. Házat is vettünk Budapesten, hiszen ez az otthonunk. Mindkét gyermekem évek óta itt él, a fiam itt is jár iskolába, rengeteg barátunk van Budapesten, kedvelem az országot és az embereket. Ezért is szerettük volna megkapni a magyar állampolgárságot, örülünk, hogy erre most sor kerülhetett. Szeretnénk, ha a gyermekeink itt nőnének fel, ha majd visszavonulok, akkor örömmel maradnék a futball közelében, és szívesen dolgoznék Magyarországon. Ami pedig a magyar nyelvet illeti, be kell, valljam, nem könnyű feladat. Érteni mindent értünk, a beszédet kell még tovább gyakorolni. A kisfiam remekül beszél magyarul, a lányom is ügyes, a feleségemnek és nekem pedig az a következő feladatunk, hogy tökéletesítsük a tudásunkat.”


Legfrissebb hírek

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik