NB I: Katar helyett már Kisvárda a fontos Samy Mmaeénak

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2023.02.11. 10:05
null
Samy Mmaee és a Ferencváros célja, hogy idén is bajnok legyen (Fotó: Földi Imre)
A tavalyi katari világbajnokságra már nem gondol Samy Mmaee, a Ferencváros marokkói védője, aki csak a bajnokságra és a közelgő Európa-liga-párharcra készül.

 

– Veretlenül, négy mérkőzésből hármat megnyerve kezdték az esztendőt. Elégedett az eddigi teljesítményükkel?
– Figyelembe véve, hogy a Vasas ellen is lett volna esélyünk a három pont megszerzésére, nincs okunk panaszkodni – válaszolta lapunknak Samy Mmaee, a Ferencváros 26 esztendős marokkói belső védője. – Négy mérkőzés után veretlenek vagyunk, jó lenne az egész tavaszt így végigvinni. Ha valaki azt mondja, az első két hétben a megszerezhető tizenkét pontból tízet besöprünk, elfogadtam volna, noha maximalista vagyok. A két elmaradt mérkőzésünk pótlását követően még nagyobb előnnyel vezetjük a tabellát, a jelenlegi tizennégy pont nem kevés.

– Szombaton a Kisvárda a bajnokság harmadik helyezettjeként fogadja önöket. Mi a véleménye a riválisról?
– Nem véletlenül lett tavaly ezüstérmes, és az idén is dobogós helyekért küzd. A tabella harmadik helyén állva fogad bennünket, idegenben lépünk pályára, biztos vagyok benne, hogy nagyszerű hangulat lesz a stadionban. Ha jó eredményt akarunk elérni, mindent bele kell adnunk. Kisvárdán talán még fontosabb lesz a hiba nélküli védekezés, mert ellenfelünk nemcsak védekezni tud, hanem támadni is. Ebből a szempontból szombaton ránk, védőkre is nagyobb szerep hárulhat. Bizakodásra ad okot, hogy az eddigi négy tavaszi meccsünkön mindössze három gólt kaptunk.

– A felkészülés idején kisebb sérüléssel bajlódott. Tökéletes állapotban van már a lába?
– Az első felkészülési mérkőzésünket kisebb sérülés miatt valóban ki kellett hagynom, ám utána végigcsináltam a felkészülést, a többi találkozón már pályán voltam. Jó erőben és formában érzem magam.

– A lelke hogy van?
– A világbajnokságra gondol?

– Igen. Megemésztette már, hogy önt és testvérét, Ryant sem vitték ki Katarba a marokkói válogatott tagjaként?
– Nem tagadom, nehéz volt feldolgozni. Hazudnék, ha azt mondanám, egyik napról a másikra túlléptünk rajta, hogy nem lehetünk ott a katari világbajnokságon. Ryannek és nekem is nehéz volt elfogadni a döntést, hiszen a selejtezőben meghatározó tagjai voltunk a válogatottnak, és a rájátszásban is számítottak ránk. De be kellett látnunk, mégiscsak profi játékosok vagyunk, akiknek az ilyen szituációkat is kezelniük kell. Régóta nem beszélgetünk már erről egymással, lezártuk a történetet. Új célokat tűztünk ki magunk elé.

– Mondjuk, megmutatni magukat az Európa-ligában?
– Például. Az a két mérkőzés a nyolcaddöntőben nagyszerű alkalom lesz, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Célunk, hogy idén is mi legyünk a bajnokok, az Európa-ligában pedig két meccset még biztosan játszunk, ott is meg lehet mutatni, érett, tapasztalt futballisták vagyunk.

NB I
19. FORDULÓ

17.00:Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

NB I, 2022–2023, 19. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
2023. február 10., péntek
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 2–1Mezőkövesd, Városi StadionBerke Balázs
500
2023. február 11., szombat
14.30:Kecskemét–Budapest HonvédKecskemét, Széktói Stadion (Tv:M4 Sport)
17.00:Kisvárda–FerencvárosKisvárda, Várkerti Stadion (Tv:M4 Sport)
19.30:DVSC–PaksDebrecen, Nagyerdei Stadion (Tv:M4 Sport)
2023. február 12., vasárnap
15.00:Puskás Akadémia–ZTEFelcsút, Pancho Aréna (Tv:M4 Sport)
17.30:Vasas–ÚjpestBudapest, Illovszky Rudolf Stadion (Tv:M4 Sport)
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC18142242–15+2744
2. Kecskeméti TE1879225–17 +830
3. Kisvárda1876530–32 –227
4. Puskás Akadémia1868423–20 +326
5. Debreceni VSC1866631–28 +324
6. Zalaegerszegi TE1865725–22 +323
7. Paksi FC1865730–31 –123
8. Mezőkövesd1965821–27 –623
9. Mol Fehérvár1955923–28 –520
10. Újpest FC1854922–33–1119
11. Budapest Honvéd1845918–30–1217
12. Vasas FC1838714–21 –717

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy játékosból kell felkészülni – Varga Barnabásnak hívják

Labdarúgó NB I
47 perce

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
16 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
17 órája

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
21 órája

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
23 órája

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:11

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 17:00

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
2025.05.08. 11:45
Ezek is érdekelhetik