NB I: Csak egyszer éltem át ilyen katarzist – a KTE játékosa az Újpest elleni egyenlítésről

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 20:44
Az NB I 21. fordulójában a Kecskeméti TE kétgólos hátrányból felállva, a négyperces hosszabbítás ötödik percében egyenlített az Újpest FC ellen. A találkozó után Tóth Barnával beszélgetett az NSO Tv stábja, aki újpesti nevelésként a kecskemétiek mindkét gólját szerezte, ezzel már 3 találatnál jár az évadban a fővárosi lila-fehérek ellen, miközben néhány évvel ezelőtt már teljesen letett róla, hogy valaha bemutatkozhat az NB I-ben.

Tóth Barnát fél órával a lefújás után kérdeztük arról, hogy mennyire áll még az utolsó pillanatos egyenlítésének hatása alatt.

„Mondhatjuk, hogy kicsit még az utolsó pillanatok hatása alatt vagyok, nagyon örültem neki, de azért már kezd kijönni a fáradtság is. Mondhatjuk, hogy kedvenc ellenfelem az Újpest, nemcsak a szezonban szerzett három gólom miatt, hanem azért is, mert ott nevelkedtem, úgyhogy van egy extra motivációm.”

Videónkban elárulja, kétgólos hátrányban honnan merítettek hitet, méltatja a kecskeméti szurkolókat, akik az évadban először vehették birtokba a stadion összes lelátóját. De szóba kerül, hogy néhány éve már lemondott arról, hogy NB I-es játékos legyen, aztán 27 évesen vált valóra az álma, azt is elárulja, minek köszönhetően.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Újpest FC 2–2 (0–1)
Kecskemét,
Széktói Stadion. 3751 néző. Vezette: Derdák
Gólszerző:
Tóth B. (83., 90+5.), ill. Simon K. (12.), Varga B. (52.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Ötvös Bence: A kiállítás teljesen megváltoztatta a meccset

Magyar válogatott
2025.09.07. 08:53

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Tóth Barna: Pakson álmodtam először arról, hogy válogatott lehetek

Magyar válogatott
2025.09.03. 09:57

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36
Ezek is érdekelhetik