NB I: Bécsből igazolt U-válogatott játékost a ZTE

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 14:55
null
Balabás Bence Zalaegerszegen folytatja pályafutását (Fotó: ztefc.hu)
A magyar U17-es válogatott alapemberével, a 16 éves Balabás Bencével erősítette meg keretét a Zalaegerszegi TE FC. A fiatal labdarúgó korábban megfordult az FTC és a Puskás Akadémia csapataiban is, a zalaiakhoz az Austria Wientől érkezik.

„Hűen a klub stratégiájához, továbbra is szeretnénk tehetséges, fiatal labdarúgókat szerződtetni Zalaegerszegre; ezért örülünk, hogy Balabás Bencével sikerült megállapodnunk. Bence rátermett, technikás labdarúgó, aki a középpálya bármely pontján bevethető. A játékos a magyar U17-es labdarúgó-válogatott meghatározó tagja és hisszük, hogy alázatos, kemény munkával minél hamarabb fel tudja venni a felnőtt futball ritmusát”mondta a 2006-os korosztállyal spanyolországi összetartásra készülő játékosról Dragóner Attila, a ZTE sportigazgatója.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Balabás Bence (Austria Wien – osztrák)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: –

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Németh Erik (szentlőrinci kölcsön után Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Diego Carioca (Diego Silva Nascimento Santos, brazil, Kolosz Kovalivka – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47
Ezek is érdekelhetik