NB I: az Újpest közleményben indokolta Csongvai és Katona kimaradását

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.12. 17:45
null
Csongvai Áron és Katona Mátyás Fehérvárra szerződhet, ezért nincsenek ott az Újpest Vasas elleni keretében (Fotók: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján indokolta meg, hogy Csongvai Áron és Katona Mátyás miért nem került be a Vasas elleni keretbe.

Mint a lila-fehérek honlapján megjelent, a két labdarúgót azért nem nevezték az angyalföldiek elleni észak-pesti kiesési helyosztóra, mert tárgyalásban állnak velük.

Mint arról pénteken elsőként beszámoltunk,
Csongvai Áron
és Katona Mátyás átigazolásáról napokon belül megállapodhat az Újpest és a Mol Fehérvár.

A VASAS–ÚJPEST MÉRKŐZÉS ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Tobias Christensen (norvég, Valerenga – Norvégia), Deybi Flores (hondurasi, Panetolikosz – Görögország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Szabó Levente (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Csongvai Áron (Újpest FC), Katona Mátyás (Újpest FC), Daniel Paraschiv (román, FC Hermansstadt – Románia)
Távozók: Funsho Bamgboye (nigériai-magyar, Rapid Bucuresti – Románia), Budu Zivzivadze (grúz, Karlsruher SC – Németország)
Kölcsönbe távozók: Kovács Bence (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna, lejár a kölcsönszerződése), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia, onnan kölcsönbe: ETO FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Claudiu Bumba (román, az NB III-as második csapathoz került), Artem Sabanov (ukrán, az NB III-as második csapathoz került)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Jorgosz Andzulasz (görög, Aszterasz Tripolisz – Görögország), Tim Hall (luxemburgi, szabadon igazolható, legutóbb Ethnikosz Ahnasz – Ciprus), Ognjen Mudrinszki (szerb, Lamphun Warriors – Thaiföld, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Kovács Dominik (Kolorcity Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –

Távozók: Miroszlav Bjelos (szerb, FK Mladoszt Lucsani – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (Gadji Celi Carmel Junior Tallo, elefántcsontparti, felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Radosevics Ognjen (szerb, Szentlőrinc),
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Csongvai Áron (Mol Fehérvár), Katona Mátyás (Mol Fehérvár)

 

Legfrissebb hírek

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
1 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
8 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
11 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
14 órája

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:08

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 12:40

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06
Ezek is érdekelhetik