NB I: a Mezőkövesd kölcsönvette a DVSC 19 éves védőjét

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.02.05. 11:20
null
Baranyai Nimród (középen) Mezőkövesden tölti a tavaszt (Fotó: Kovács Péter)
A DVSC az idény végéig kölcsönadta a Mezőkövesdnek Baranyai Nimródot, aki ősszel négy NB I-es meccsen lépett pályára a debrecenieknél.

A 19 éves Baranyai a DVSC saját nevelésű labdarúgója, 2021 őszén került fel az első csapathoz, emellett az NB III-as csapat meghatározó játékosa volt.

A védő az előző idényben mutatkozott be az NB I-ben, amelyben összesen 18 mérkőzésen szerepelt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Sztefan Loncsar (montenegrói, Novi Pazar – Szerbia), Antonio Mance (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Bobur Abdiholikov (üzbég, szabadon igazolható, legutóbb Enyergetik-BGU – Fehéroroszország), Ion Gheorghe (román, Sepsi OSK – Románia)
Távozók: Charleston Silva dos Santos (brazil, felbontották a szerződését, szabadon igazolható), Hrabina Alex (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Karim Lukili (marokkói, Karmiotissza – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Gróf Dávid (Levadiakosz – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Baranyai Nimród (Mezőkövesd), Rácz Balázs (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Saná Gomes (bissau-guineai, PFK Beroe Sztara Zagora – Bulgária)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország, onnan Kecskeméti TE)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Ilja Beriasvili (grúz, FC Telavi – Grúzia), Csontos Dominik (Ferencváros, legutóbb kölcsönben Soroksár), Thomas Ephestion (martinique-i, RWD Molenbeek – Belgium), Steliano Filip (román, szabadon igazolhatóként, legutóbb Dinamo Bucuresti – Románia), Márkus Attila (magyar-norvég, Nyíregyháza Spartacus), Nagy Dominik (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként) Nyikolaj Prudnyikov (orosz, szabadon igazolható, legutóbb FK Orenburg – Oroszország), Younn Zahary (Comore-szigeteki-francia, szabadon igazolható, legutóbb Stade Olympique Choletais – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: Baranyai Nimród (DVSC), Lehoczky Roland (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Csontos Dominik (ETO FC Győr), Madarász Márk (Gyirmót FC Győr), Rabatin Richárd (FC Ajka), Remzifaik Szelmani (északmacedón, Partizani – Albánia), Vadnai Dániel (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Bobál Dávid (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
2 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
10 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
14 órája

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik