Nagy Krisztián: Kimondom, győzni megyünk a Fradi-pályára!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.02.18. 10:47
null
Nagy Krisztián már megmutatta, lehet gólt szerezni a Ferencváros ellen – a kecskeméti labdarúgó most is abban bízik, hogy sikerül bevenni a zöld-fehérek kapuját (FOTÓ: KOVÁCS PÉTER)
A Kecskeméti TE ősszel Nagy Krisztián duplájával 2–0-ra legyőzte hazai pályán a Ferencvárost. Szombaton Budapesten találkozik a két csapat, a KTE futballistája alig várja, hogy a Fradi-tábor előtt lépjen pályára a Groupama Arénában.

 

– Szép emlékei lehetnek a legutóbbi Ferencváros elleni meccséről: ősszel a Kecskemét a két góljával győzte le hazai pályán kettő-nullára az FTC-t.
– Hatalmas motivációval kezdtük a meccset, nem mindennap játszik az ember a Ferencváros ellen – mondta lapunknak Nagy Krisztián.– Nagy dolog volt, főleg NB II-ből feljutó csapatként, nekem pedig a meccs előtt eszembe sem jutott, hogy gólt lövök a Fradinak, erre kétszer is betaláltam… Emlékezetes találkozó volt, sohasem felejtem el.

– Mit vár a szombati mérkőzéstől?
– Elemeztük a Fradi játékát, felkészültünk egyéni és csapatszinten is. Az őszi meccs a kiindulási alap, de a tavaszi mérkőzéseiket is megnéztük. Nem szeretnénk túlpörögni, próbálunk ugyanúgy készülni, mint bármely másik csapat ellen. Nyilván mindenkiben pluszmotiváció van, mégiscsak Magyarország legjobb csapatával játszunk – ráadásul a Groupama Arénában.

– Nem lesz egyszerű a Fradi-tábor előtt futballozni.
– Játszottam már korábban a stadionban a Kaposvár színeiben, a Fradi-szurkolók elképesztő légkört teremtenek, személy szerint ez engem rendesen feltüzel, úgyhogy amikor lehetőségünk van ilyen körülmények között játszani, át kell élni minden percét.

– Előre elfogadná a döntetlent?
– Jó kérdés. Reálisan kell nézni a helyzetet, tudom, milyen erőt képvisel a bajnokcsapat, de kimondom: győzni megyünk a Fradi-pályára! Szóval csak a meccs után tudnám megmondani, jó-e az egy pont, azonban ha nem kapunk ki, már valószínűleg elégedett leszek. Mondjuk, ha a Fradi emberhátrányban futballozna, és így egyenlítene a mérkőzés végén, igencsak bosszús lennék a döntetlen miatt…

– Ebben az idényben még egyetlen csapat sem tudta elvinni a három pontot a Groupama Arénából.
– Nyilván minden csapat úgy készül, hogy megtörje a sorozatot, mi sem vagyunk másképp. Biztos vagyok benne, hogy a Ferencváros vissza akar vágni az őszi vereségért. Jó meccs lesz.

– A KTE tavasszal ott folytatta, ahol ősszel abbahagyta. Idén még veretlen, három meccsen öt pontot szerzett: mire lesz ez elég?
– A fehérváriak elleni győzelemmel jól kezdtünk, majd a Paks és a Honvéd elleni döntetlennel folytattuk. A Paks ellen akkora szél volt, hogy lehetetlen volt futballozni, nem is lehetett más az eredmény, mint nulla-nulla. A Honvéd ellen mutatott játékot tekintve van hiányérzetem, ott hízelgő volt az eredmény számunkra. Összességében nem rossz az öt szerzett pont, szépen haladunk a céljaink elérése felé.

– Kiválóan teljesít ebben az évadban, öt gólt szerzett, ráadásul a mezőnymunkájával is bőven hozzátett a Kecskemét remekléséhez – mit vár még magától?
– Pályafutásom során most nyújtom a legjobb teljesítményt, viszont a tavaszi játék miatt van hiányérzetem. A Vidi ellen góllal segítettem a csapatot, ám a Paks és a Honvéd ellen „nem tetszettem magamnak”. Az ősszel kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam, persze a többiek nélkül nem ment volna úgy a játék. Való igaz, szereztem néhány gólt az idényben, ám nem ez a legfontosabb. Ha nem vagyok eredményes, de jó játékkal sikerhez tudom segíteni a csapatot, már elégedett vagyok. Mivel nem vagyok megelégedve az elmúlt két meccsen mutatott játékommal, szombaton a Ferencváros ellen javítani akarok.

NB I, 2022–2023, 20. FORDULÓ
HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
2023. február 17., péntek
Kisvárda–Újpest 2–1
Kisvárda, Várkerti StadionRúsz Márton
1890
2023. február 18., szombat
14.30: Paks–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)Paks, Fehérvári úti Stadion
Erdős József
17.00: Ferencváros–Kecskemét (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
Karakó Ferenc
19.30: Mol Fehérvár–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Vad II István
2023. február 19., vasárnap
15.00: ZTE–Vasas (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
17.30: Budapest Honvéd–DVSC (Tv: M4 Sport)Budapest, Bozsik Aréna

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC19143242–15+2745
2. Kecskeméti TE19710227–19 +831
3. Puskás Akadémia1978424–20 +429
4. Kisvárda1977530–32 –228
5. Debreceni VSC1976633–29 +427
6. Zalaegerszegi TE1965825–23 +223
7. Paksi FC1965831–33 –223
8. Mezőkövesd1965821–27 –623
9. Újpest FC1964923–33–1022
10. Mol Fehérvár1955923–28 –520
11. Budapest Honvéd1946920–32–1218
12. Vasas FC1938814–22 –817

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
7 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
11 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26
Ezek is érdekelhetik