Újpest: szerződtették a szlovén bajnokság gólkirályát

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.17. 16:08
null
Fotó: ujpestfc.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján bejelentette, hogy egy évre szerződtette a szlovén bajnokság gólkirályát, Ognjen Mudrinszkit.

A 31 éves szerb Ognjen Mudrinszki az NK Mariborban megnyerte a szlovén bajnokságot, és a gólkirályi címet is begyűjtötte 27 mérkőzésen szerzett 17 találatával.

Mudrinszki nemcsak a szlovén, hanem a szerb bajnokságban is remekelt korábban: 163 mérkőzésen 65 gólt szerzett, és 16 gólpasszt adott.

„Nagyon messze kerültem a családomtól és a kisgyerekemtől a nyáron, így mindenképpen vissza akartam igazolni Európába – mondta Mudrinszki az ujpestfc.hu-nak. – Több megkeresésem is volt a régióból, de a menedzseremmel való egyeztetést követően úgy láttam, hogy ebben a sokra hivatott keretben valóban én lehetek az utolsó hiányzó darab a kirakósban. Alig várom az első bajnoki mérkőzést”

Mudrinszki az előző fél évet Thaiföldön töltötte, az Újpesthez egy évre szerződött.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Tim Hall (luxemburgi, szabadon igazolható, legutóbb Ethnikosz Ahnasz – Ciprus), Ongjen Mudrinszki (szerb, szabadon igazolható, legutóbb Lamphun Warriors – Thaiföld)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Kovács Dominik (Kolorcity Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –

Távozók: Miroszlav Bjelos (szerb, FK Mladoszt Lucsani – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (elefántcsontparti, felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
4 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
11 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik