Újpest: szerződtették a luxemburgi válogatott védőt

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.17. 13:43
null
Az Újpest FC néhány statisztika kíséretében mutatta be új szerzeményét, Tim Hallt (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC bejelentette, szerződtette a négyszeres luxemburgi válogatott védőt, Tim Hallt, aki az elmúlt napokban már pályára lépett a lila-fehéreknél a törökországi edzőtáborban.

 

 

Az Újpest FC középhátvéd posztra szerződtette a luxemburgi válogatott Tim Hallt – adta hírül a klub a hivatalos honlapján. Arról nincs hír, hogy a 25 éves, 190 centiméter magas belső belső védő mennyi időre kötelezte el magát.

Tim Hall 1997. április 17-én született Luxemburgban, hazáján kívül a belga Standard Liege-nél és alacsonyabb osztályú német kluboknál nevelkedett. A felnőttek között játszott Ukrajnában és Portugáliában is, legutóbb a ciprusi Ethnikosznál, de tavaly nyár óta szabadon igazolható. Az újpestiek szakmai stábját a törökországi felkészülési meccseken győzte meg a képességeiről a négyszeres luxemburgi felnőtt és többszörös utánpótlás-válogatott játékos (a felnőttválogatottban 2017-ben debütált, legutóbb 2020-ban játszott).

„Korábban is volt már róla szó, hogy Újpestre igazolok, de most jött el az ideje. Az edzőtábor után egyértelművé vált számomra, hogy egy fiatal, tehetséges csapathoz csatlakozom. Tavasszal sokkal jobbak leszünk, mert a játék rendben volt, csak egy kicsi gyilkos ösztön hiányzott a srácokból mind a két kapu előtt” – nyilatkozta az ujpest.fc-hu-nak Tim Hall, aki a lilák első téli szerzeménye.

Hall 2018-ban játszott az Európa-liga-selejtezőjében a Honvéd ellen hazai pályán 2–0-ra nyerő luxemburgi Progrés Niederkornban és kispadon ült a 2017-es Luxemburg–Magyarország (2–1) válogatott felkészülési mérkőzésen. A Nemzeti Labdarúgó Archívum adatai alapján Hall lesz az NB I történetének első luxemburgi légiósa, ha az első csapatban, bajnoki meccsen is bemutatkozik az Újpestben

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Tim Hall (luxemburgi, szabadon igazolható, legutóbb Ethnikosz Ahnasz – Ciprus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Kovács Dominik (Kolorcity Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –

Távozók: Miroszlav Bjelos (szerb, FK Mladoszt Lucsani – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (elefántcsontparti, felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
19 órája

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
20 órája

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Magyar válogatott játékost szerződtetett a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:18

Fehérvár: a válogatott védővel folynak a tárgyalások a szerződésbontásról

Labdarúgó NB II
2025.08.09. 14:19

Légiósok: a magyar csatár az első számú kiszemelt

Légiósok
2025.08.09. 12:35

Lisztes Krisztián visszatér a Ferencvároshoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 13:06
Ezek is érdekelhetik