NB I: 25 éves középpályással erősített a Paks

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.06. 10:29
null
Haris Attila Pakson folytatja pályafutását (Fotó: paksifc.hu)
Haris Attila lett a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (NB I) szereplő Paksi FC második téli igazolása – jelentette be hivatalos oldalán a zöld-fehér klub. A 25 éves utánpótlás-válogatott labdarúgó legutóbb a másodosztályú Soroksárt erősítette.

„Természetesen nagyon örülök, hogy egy olyan klubhoz csatlakozhattam, amely hosszú ideje kialakult, meghatározó koncepcióval, identitással rendelkezik. Örülök, hogy mostantól ennek a részese lehetek. Az utóbbi két és fél évem nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna, nem tudtam az NB I-ben futballozni, szükségem volt tehát erre a lehetőségre, amit nagyon szeretnék megragadni. Szeretném a csapatot segíteni, hogy minél feljebb végezzünk a tabellán. Látom, tudom, sokat kell dolgozzak az elkövetkezendő időkben, hiszen igen mély a keret és jó játékosok alkotják, de állok elébe. Sok mindenkit ismerek az öltözőben, valamint az első benyomás is nagyon pozitív. Befogadó közösséghez érkeztem, kérdés nélkül mindenki segít mindenben, várom a közös jövőt” – nyilatkozta a klubhonlapnak Haris Attila.

„A középpályánkra még kerestünk egy megoldást. Örülünk annak, hogy Haris Attila megérkezett, aki az NB I-et jól ismerő játékos. Debrecenben jó időszaka volt, szeretnénk, ha újraépítené magát. Sok sikert kívánunk neki Pakson!” – kommentálta a transzfert a Paks ügvyzetője, Haraszti Zsolt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Haris Attila (Soroksár)
Kölcsönbe érkezők: Balázs József (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Rácz Gergő (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Legfrissebb hírek

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
10 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Hahn János is tudja, sebzett vad érkezik Felcsútról

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 10:04

Damir Krznar: A játékosok alkalmasak arra, hogy a kitűzött célt elérjék, akár velem, akár nélkülem

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 07:11

Nagyot küzdött, pontot szerzett a Nyíregyháza a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 18:00

Kovácsik Ádám: Mintha ezer éve nem futballoztunk volna

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 09:37

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42
Ezek is érdekelhetik