Felkészülés: Jó teszt lesz nekünk az első meccs – Csercseszov

Vágólapra másolva!
2023.01.11. 10:57
null
Csercseszov jól tudja, hogy minden játékperc számít a bajnoki rajt előtt (Fotó: Szabó Miklós)
Az NB I-es listavezető Ferencváros szerdán kora délután játssza első idei felkészülési mérkőzését, mégpedig a csapat spanyolországi edzőtáborában a német élvonalban 14. helyen telelő FC Augsburg ellen.

A mérkőzés előtt a zöld-fehérek hivatalos honlapján beszélt a találkozóval kapcsolatban Sztanyiszlav Csercseszov, a csapat vezetőedzője beszélt az edzőtábor eddigi tapasztalatairól, s a felkészüléssel kapcsolatos várakozásairól.

„Az első nap kicsit az alkalmazkodásról szólt, megismerkedtünk a helyi körülményekkel, az edzőpálya talajával, minden olyasmivel, amivel egy új helyen kell. Az időjárás remek, La Nucíában ideális körülmények között készülhetünk, a csapat az elmúlt napokban elvégezte azt az edzésmunkát, ami az első edzőmérkőzésünk előtt szükséges volt. Szerdán egy Bundesliga-csapat ellen játszhatunk, ami jó teszt lesz számunkra – idézi a szakembert a fradi.hu. – A felkészülésnek ebben a szakaszában még nem vagyunk 100 százalékos állapotban, ám ennek ellenére már az Augsburg elleni felkészülési mérkőzésen is szeretnénk a saját játékunkat játszani, szeretném viszontlátni mindazt, amit az edzéseken gyakoroltunk. A legfontosabb, hogy az év első tétmeccsére készen álljon a csapat, ezt a célt szolgálják az edzőtábor idején sorra kerülő meccsek. Minden játékperc fontos, amit a január 24-i bajnoki előtt a pályán tölthetünk.”

A Ferencváros felkészülési mérkőzéséről honlapunkon folyamatosan frissülő szöveges közvetítéssel jelentkezünk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
15.00: FTC–Augsburg (német) – élőben az NSO-n

 

 

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
4 órája

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
13 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
13 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
13 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
16 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
17 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
18 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
19 órája
Ezek is érdekelhetik