DVSC: távozik a magyar U21-es válogatott középpályás

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.10. 19:49
null
Horváth Krisztofer távozik a DVSC-től (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy közös megegyezéssel megszünteti Horváth Krisztofer kölcsönszerződését.

 

A 21 éves középpályás az olasz Torino kölcsönjátékosaként augusztusban érkezett a DVSC-hez, melynek színeiben hét első osztályú bajnokin lépett pályára, a Magyar Kupában két mérkőzésen egy gólt szerzett.

„Elsősorban szeretném megköszönni Krisztofernek, az ő képviselőinek és a Torinónak a szakszerűséget és a közreműködést ehhez az egyezményhez – mondta Hajk Hovakimjan, a DVSC klubigazgatója a honlapon. – További sikereket és sérülésmentes karriert kívánunk Krisztofernek! Ugyanakkor sajnálom, hogy a hivatalos bejelentés előtt elterjedt a hír Krisztofer átigazolásáról. A jogi eljárásokat követnünk kell, és szigorúan be kell tartanunk, mielőtt bejelentést teszünk. Arra kérem a szurkolóinkat, hogy kövessék a DVSC hivatalos csatornáit, és az ott megjelent információt tekintsék kézzel foghatónak.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Sztefan Loncsar (montenegrói, Novi Pazar – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Bobur Abdikholikov (üzbég, szabadon igazolható, legutóbb Energetik-BGU – Fehéroroszország)
Távozók: Charleston Silva dos Santos (brazil, felbontották a szerződését, szabadon igazolható), Hrabina Alex (felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Rácz Balázs (Szeged-Csanád Grosics Akadémia)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
1 órája

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

Hazája élvonalába szerződött a Debrecentől távozó kapus

Minden más foci
2025.09.22. 06:43
Ezek is érdekelhetik