Puskás Akadémia: Szolnoki Roland örömében futballcipőben feküdne le

– Éppen öt hónapja annak, hogy a portugál Guimaraes elleni hazai Európa-konferencialiga-mérkőzésen elszakadt az elülső keresztszalagja. Gyorsan eltelt ez az időszak, vagy inkább csak vánszorogtak a napok?
– Jól haladok, egyre közelebb kerülök a visszatéréshez, már látom a fényt az alagút végén, ezért azt mondom, gyorsan elment ez az öt hónap – mondta lapunknak a Puskás Akadémia csapatkapitánya, Szolnoki Roland, aki még július 28-án szenvedett súlyos sérülést. – Persze ha korábban kapom meg a kérdést, aligha ezt válaszoltam volna, az első hat hét ugyanis nagyon lassan telt el. A lábamon ott volt a rögzítő, és bár az első hét még viszonylag gyorsan lepörgött, a következő öt viszont jóval lassabban. Aztán amikor már egyre több gyakorlatot tudtam elvégezni, minden felgyorsult.

– Amikor doktor Abkarovits Géza öt nappal a sérülését követően a székesfehérvári Szent György Kórházban megoperálta, azt mondta, nagyon várja az első napot, amikor Felcsútra mehet rehabilitációs edzésre. Mikor jött el ez a pillanat?
– A műtétet követően négy napig voltam kórházban, az első nap még nem történt semmi, a másodikon kivették a csöveket a lábamból, és már akkor elkezdtük tornáztatni a térdemet. Miután hazamehettem, rehabilitációs edzőnk, Purger Szilárd járt hozzám, majd Sörös Katával folytattam a munkát: rengeteg segítséget, törődést kaptam tőlük, nagy köszönet jár nekik és persze a műtétet végző Abkarovits Géza doktor úrnak is! A tizedik hétnél volt egy tisztító műtétem, utána nagyjából két héten keresztül olyan érzésem volt, mintha egyszerre lenne izomlázam, s kaptam volna egy „medvepuszit”, és persze ott volt mellette egy alapfájdalom is – de nem a térdemben, hanem a combomban. Miután elmúlt ez az érzés, egyre könnyebben hajlott a lábam, és utána már végig Felcsúton dolgoztam. Következtek a guggolások, a lábemelések, a kitörések, később pedig a láberőgyakorlatok. Most úgy tűnik, január végén, február elején térhetek vissza, vagyis minden a terv szerint halad.

– A labdával még csak álmodik?
– Két hete már kocogok, és már a labdába is belerúgok, éppen a szerdai nap volt az első, amikor belsővel is passzoltam. Január kilencedikén az együttes edzőtáborba megy, úgy néz ki, ott még teljesen külön készülök. Ha minden rendben lesz – és hiszek benne, hogy így alakul –, az első bajnokit megelőző héten már a csapattal gyakorolhatok, reálisan nézve a harmadik-negyedik fordulóra lehetek játékra kész állapotban. Nem zárható ki, hogy éppen a Fehérvár ellen térhetek vissza, de tisztában vagyok vele, hogy semmit sem szabad siettetni, amit hat hónap alatt felépítettünk, nem szabad lerombolni azzal, hogy esetleg egy héttel korábban jelentkezem játékra.

– Lelkileg milyen változásokon ment keresztül, miután a Guimaraes elleni kupatalálkozó első félidejében hallotta a térde reccsenését?
– Óriási hullámvasutazás volt, és nem hittem volna, hogy ennyire nehezen viselem. Amikor hallottam a reccsenést, tudtam, nagy a baj, de reménykedtem is, hátha megúszom. Miután az MR-vizsgálatot követően megkaptam a diagnózist, hogy elszakadt az elülső keresztszalagom, és a porcot is vissza kellett varrni, elsírtam magam, hiszen szembesültem vele, ez legalább hat hónapos kihagyást jelent. Egy-másfél napig rossz volt a hangulatom, a műtéttől is tartottam, ám azzal is tisztában voltam, előre kell néznem. A feleségem, Ramóna végig nagy támaszt jelentett, ha arra volt szükség, a fürdésben segített, tulajdonképpen kapott egy második gyereket személyemben… A rehabilitáció első fele jól ment, aztán olyan időszak következett, amikor az előírt gyakorlatok elvégzése problémát jelentett, és ezt nagyon nehezen viseltem. Az egyik nap kórházban voltam kivizsgáláson, rosszullét tört rám, utána napi szinten azon agyaltam, mikor érzek újra hasonlót. Az idő előrehaladtával egyre több gyakorlatot végezhettem el, javult a hangulatom, amikor pedig megtudtam, hogy a jövő héten már pályás edzés következik, poénból azt mondtam, akkor mostantól stoplis cipőben alszom…

– Igazuk van azoknak, akik azt mondják, a sérült labdarúgónak többet kell dolgoznia, mint az egészségesnek?
– Egyértelműen. Reggel fél kilenckor már Felcsúton vagyok, előbb kezdek edzeni, mint a csapat, és később fejezem be a gyakorlást. Nagy könnyebbséget jelent, hogy a hozzám hasonlóan keresztszalag-szakadás után gyógyuló Posztobányi Patrik ugyanazt a munkát végzi, mint én, egymást húzzuk előre. A karácsonyt leszámítva végigdolgoztam ezt az időszakot, a vezetőedzőnk, Hornyák Zsolt rendszeresen érdeklődik az állapotomról, és persze a srácok is hívogatnak. Ott vagyok már velük az öltözőben, de ez azért még nem ugyanaz a helyzet, mint amikor egy mérkőzésre készülsz. Nagyon hiányzik az adrenalin, valamilyen szinten még különálló vagyok, ezért is várom a spanyolországi edzőtáborozást, amikor már végig a többiekkel lehetek.