Felkészülés: gólzáporos meccsen nyert a Mezőkövesd

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.12.02. 22:08
null
A Mezőkövesd legyőzte a Komárnót felkészülési meccsen (Fotó: Kovács Péter archív)
Nyolc gólt hozott a  Mezőkövesd Zsóry FC Komárno elleni felkészülési mérkőzése, amelyen Kuttor Attila együttese 5–3-ra nyert. 

A szlovák másodosztályú bajnokság 4. helyén álló Duna-parti gárdát látta vendégül az NB I-ben szereplő Mezőkövesd péntek délután a Zsóry Edzőcentrumban –adta hírül a klub honlapja.

A zárt kapus felkészülési mérkőzésen már a találkozó elején vezetést szerzett a Mezőkövesd Drazic révén, az első negyedóra végén viszont egyenlítettek a vendégek Nguidjol tizenegyesből szerzett találatával. Kuttor Attila csapata öt perccel később szintén büntetőből vette vissza a vezetést, Drazic higgadtan értékesítette a megítélt tizenegyest. Az első félidő hajrájában megduplázta előnyét a Mezőkövesd, Bobál Gergely fejelt közelről a hálóba.

Kövesdi kapufával indult a második játékrész, majd az 52. percben szépítettek a vendégek: egy kapu előtti kavarodás végén Saláta talált a hálóba. Egy órányi játék után egy kövesdi akció végén Selmani helyezte labdát közelről a kapuba, majd újabb hat perc elteltével ismét betaláltak a vendégek. A mérkőzés a 84. percben dőlt el, amikor is Prudnikov lépett ki remek ütemben a védők között és tizenkét méterről higgadtan a kapuba lőtt.

A Mezőkövesd 5–3-ra nyerte a felkészülési mérkőzést.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mezőkövesd Zsóry FC – KFC Komárno 5-3 (3-1)
Mezőkövesd, Zsóry Edzőcentrum, zárt kapus. Vezette:
Karakó Ferenc
Mezőkövesd Zsóry FC I. félidő: Piscitelli – Vadnai, Lukic, Bobál D., Csontos, Karnitski, Nagy G., Besirovic, Molnár, Drazic, Bobál G.; II. félidő: Ryabenko – Vajda, Pillár, Csontos (Csomós 85. p.), Lakvekheliani, Rabatin, Madarász, Selmani, Brtan, Prudnikov, Gíber. Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerzők: Drazic 2, Bobál G., Selmani, Prudnikov, illetve Nguidjol, Saláta, Tóth G.

Legfrissebb hírek

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Pécsi Ármin kenterbe veri az NB I kapusait – íme, a mögöttünk hagyott idény egyéni legjei

Labdarúgó NB I
7 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:10

Osváth Attila: Mindig van feljebb, kellenek a célok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:10

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 23:03

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

Két játékos visszatér a ZTE-hez, élt a klub az opciós jogával

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 18:23

Mezőkövesden játszhat a Kazincbarcika az őszi szezonban

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:49
Ezek is érdekelhetik