Női NB I: gólfesztivált rendezett az FTC és a Győr, fontos rangadót nyert az MTK

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.26. 16:27
null
Sipos Lilla góljával verte meg a közvetlen rivális Puskást az MTK (Fotó: MTK Hungária FC)
10–0-ra nyert a Szent Mihály vendégeként a Ferencvárosi TC, hét találatig jutott az Újpest otthonában az ETO FC Győr a női labdarúgó NB I 12. fordulójának szombati játéknapján.

Gólparádét rendezett a címvédő, százszázalékos Ferencváros a kilencedik helyen álló Szent Mihály otthonában. A 10–0-s sikert arató zöld-fehér együttesben Pusztai Sára mesternégyest könyvelhetett el, míg Vágó Fanny triplázni tudott.

Hét gólt lőtt és egyet sem kapott Újpesten a Győr. A kisalföldi csapatban Tiffany Cameron, Süle Dóra és Herczeg Andrea is duplázni tudott.

Elvitte a pontokat fővárosból a Haladás. A szombathelyiek mindkét félidő derekán bevették a Kelen kapuját.

Nem bírt egymással a Diósgyőr és az Astra. A miskolciak hamar megszerezték a vezetést, de a vendégek a szünet előtt és utána is betaláltak, így fordítani tudtak. Az utolsó szó ezzel együtt a hazaiaké volt, akik a második félidő közepén beállították a 2–2-es végeredményt.

Otthon tartotta a pontokat az MTK. A Puskás Akadémia elleni találkozó egyetlen találatát Sipos Lilla szerezte – megerősítette dobogós helyét a kék-fehér együttes.

NŐI NB I
12. FORDULÓ
Kelen SC–Haladás 0–2
(Sweatman 35., Gődér 61.)
Diósgyőri VTK–Astra Hungary 2–2 (Oláh 11., Nagy 58., ill. Madrid 22., 48.)
MTK–Puskás Akadémia 1–0 (Sipos 68.)
Szent Mihály–Ferencváros 0–10 (Vágó 17., 27., 77., Csigi 20., 40., Pusztai 49., 54., 60., 75., Fishley 50.)
Újpest–Győr 0–7 (Cameron 47., 70., Süle 48., 60., Khimych 52., Herczeg 54., 76.)

Legfrissebb hírek

Jövő kedden fogadja a Qarabagot a Ferencváros

Bajnokok Ligája
5 órája

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

Bajnokok Ligája
8 órája

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
9 órája

Ötvös Bence: Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem

Bajnokok Ligája
16 órája

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
17 órája

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
20 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
20 órája

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
21 órája
Ezek is érdekelhetik