NB I: a Kisvárda már elkezdte, a Paks szerdán kezdi

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 08:43
null
Edzésben a kisvárdaiak (Fotó: kisvardafc.hu)
Bár még két hónapot várni kell a labdarúgó NB I következő fordulójára, a Kisvárda játékosai hétfőn újra edzésbe álltak.

 

A Mol Fehérvár elleni vereséget (1–4) követően a kisvárdai játékosok kéthetes pihenőt kaptak, a következő két hétben viszont újra edzenek, aztán majd januárban folytatódik a felkészülés – írja a kisvardafc.hu.

A hétfői gyakorláson csaknem teljes volt a létszám, megérkezett Driton Camaj is, aki a montenegrói válogatott szlovákok elleni barátságos mérkőzésén megsérült; ő értelemszerűen nem edzett, kezelést kapott.

Szerdán a paksiak is munkába állnak – írja a paksifc.hu –, Szabó Jánosék a szinten tartás végett teszik ezt.

„Mivel januárban rövid idő áll rendelkezésünkre az első bajnokiig, azt a fajta felkészülést, amit akkor szoktunk, megcsináljuk már ez év végén. Két és fél hét pihenőt kaptak a srácok, aztán karácsonyig újra edzünk, a két ünnep között mindenki egyéni edzéstervet kap, és január másodikán újra együtt tréningezünk” – határozta meg a menetrendet Waltner Róbert, a paksiak vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

A Ferencváros szélsője kölcsönben Kisvárdán folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 15:46

Nagyot hajrázott a ZTE, de a Kisvárda megint nyerni tudott idegenben

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:50

Várkonyi Bence: Ki vagyunk éhezve a sikerre

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 09:27

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 16:49

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15
Ezek is érdekelhetik