KTE: Banó-Szabó Bence emlékként őrzi a Nemzeti Sportot

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.11.04. 10:20
null
Három KTE-játékos is bekerült a 13. forduló válogatottjába (Fotó: Kovács Péter)
Banó-Szabó Bence elmondta, mit jelentett számára a forduló legjobbjának lenni, mi a KTE látványos futballjának titka, s miért emlegetik még mindig csak a biztos bennmaradást.

– A KTE-ből hárman is bekerültek a Nemzeti Sportnál a legutóbbi, a tizenharmadik forduló válogatottjába, ön lett a forduló legjobbja, s lapunk szerint ön szerezte a forduló legszebb gólját is. Hétről hétre parádés megoldásokat látunk a kecskeméti futballistáktól, honnan jön ez a látványos játék?
– Megvettem a szerdai Nemzeti Sportot, eltettem emlékbe – mondta lapunknak Banó-Szabó Bence, az újonc Kecskeméti TE 23 éves középpályása. – Örülök, ha úgy gondolják az emberek, hogy szép gólokat szerzünk és jó futballt játszunk. Hogy miért? Mert mindennap keményen dolgozunk. Édesapám, egyben csapatunk vezetőedzője, Szabó István az összes játékosban maximálisan megbízik, s ugyanez a bizalom alakult ki közöttünk, futballisták között is. Vannak olyanok, akik korábban más csapatban nem tudták megmutatni, valójában mire képesek, ám Kecskeméten felszínre tör a tehetségük. Ez rám is igaz. A Honvédnál súlyos sérülésből kellett felépülnöm, utána nem kaptam annyi lehetőséget, amennyit szerettem volna. Úgy érzem, Kecskeméten újjászülettem. Vagy itt van Nagy Krisztián esete. Talán mondhatom, ez pályafutása első olyan idénye, amikor valósággal szárnyal, megmutatja, mire képes. Szóval, a nagyszerű légkör és a vezetőedző szerepe miatt játszunk úgy, ahogyan.

Banó-Szabó Bence parádésan játszott a DVSC ellen, lapunknál ő lett a legutóbbi NB I-es forduló legjobbja
Banó-Szabó Bence parádésan játszott a DVSC ellen, lapunknál ő lett a legutóbbi NB I-es forduló legjobbja

– Ennyi elég, hogy szinte minden fordulóban álmélkodva figyeljük a kecskeméti gólokat?
– A képességeket és az önbizalmat is meg kell említeni. Elhisszük, hogy meg tudjuk csinálni a szép mozdulatokat, s most már hétről hétre meg is mutatjuk. Jönnek az eredmények, pozitívak a visszajelzések, egyre több az önbizalmunk. A szakmai stáb tagjai mindig biztatnak minket, hogy cselezzünk és lőjünk bátran. És nem baj, ha nem sikerül, legközelebb is próbáljuk meg!

– A DVSC ellen parádés cselsorozat után pöckölte a labdát a kapuba. Hogyan emlékszik vissza rá?
– Ösztönös volt. Tóth Barna nagyszerűen sarkazta nekem a labdát, majd amint fordultam, láttam, hogy Neofi­tidisz és Dreskovics között el tudok menni. Ekkor az első gondolatom az volt, hogy kapura lövök, ám úgy érzékeltem, Kusnyír blokkolni tudna, így inkább cseleztem, majd elpöcköltem a labdát a kapujából kifutó Gróf mellett. Az utóbbi időben inkább gólpasszokkal segítettem a csapatnak, régen találtam már be, kellett a lelkemnek a gól.

– Kecskemétre kerülése előtt összesen egy élvonalbeli gólja volt, most már háromnál tart az idényben, továbbá adott hat gólpasszt. Mitől nyújt ilyen kiemelkedő teljesítményt?
– Taktikai indoka is van, mert más felállásban játszunk, mint annak idején a Honvédban. Azt szeretem a legjobban, ha árnyékékként, kicsit a bal oldalra húzódva játszhatok. Ekkor közel vagyok a kapuhoz, s könnyebben ki tudom szolgálni a társaimat. Szeretek gólpasszt adni. Ezenkívül édesapám, a vezetőedzőnk bizalma sokat jelent nekem. Akkor is bízik bennem, ha esetleg rosszabbul teljesítek a meccsen, azt mondja, nem baj, ha egyik héten nem ment jól a játék, vállaljam el az egy az egy elleni szituációkat és a lövéseket. Sok időm volt végiggondolni az életemet, a Honvédnál a sérülésem után rengeteg pluszmunkát végeztem, sokat dolgoztam, hogy erre a szintre eljussak.

Banó-Szabó Bence (Fotó: Török Attila)
Banó-Szabó Bence (Fotó: Török Attila)

– Minden KTE-játékos kiemeli, hogy kizárólag a bennmaradás a cél, ám lassan eljutnak oda, hogy merészebb vágyaik is lehetnek. Mi lehet a valós helyezés?
– Jelenleg tényleg csak a bennmaradás lebeg a szemünk előtt. Remélem, NB I-esek maradunk, és ha az megvan, lehet merészebb tervekről beszélni. Akkor kitűzhetjük a középmezőnyt vagy extrém esetben még feljebb nézhetünk a tabellán. A klubnál mindenki tudja, mi a cél, ez visz előre minket. Ha már beszéltünk rólam, az én teljesítményem sem lenne ilyen a társaim nélkül. Nem csupán hangoztatjuk, tényleg ragyogó közösség alakult ki a KTE-nél.

– Három bajnoki van hátra a téli szünetig, a jó eredmények ellenére úgy tűnik, a többi csapathoz képest nem túl bő a KTE kerete, a jövő héten ráadásul hétközi fordulót rendeznek. Milyen állapotban vannak, bírják a szünetig hátralévő időt?

– Erőnlétileg és mentálisan egyaránt rendben van a csapat. A szakmai stáb folyamatosan figyeli az állapotunkat, a hétvégi, DVSC elleni mérkőzés után is jó eredmények születtek a mérések alkalmával. Egyáltalán nem a téli pihenőn gondolkodunk, bírjuk majd a hátralévő három bajnokit. S ha már közelednek az ünnepek, azért jó lenne dobogós csapat tagjaként karácsonyozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik