FTC: Csercseszov a duplázásra a legbüszkébb

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.15. 14:17
null
Sztanyiszlav Csercseszov az FTC duplázására a legbüszkébb (Fotó: Török Attila)
Csaknem egy évvel ezelőtt, 2021. december 20-án nevezte ki vezetőedzőjének az orosz Sztanyiszlav Csercseszovot a Ferencváros. A zöld-fehéreket 51 tétmérkőzésen irányító szakemberrel bajnok és kupagyőztes lett a csapat, és nemcsak bejutott az Európa-liga csoportkörébe, hanem csoportelsőként tovább is jutott onnan a nyolcaddöntőbe. Csercseszov az elmúlt 11 hónapról, a következő időszakról és a katari vb-ről nyilatkozott a fradi.hu-nak.

Az orosz vezetőedző irányításával Pozsonyban 4–1-re győzte le a Ferencváros a Slovant, míg Újpesten 6–0-ra nyert. Csercseszov pedig 59 évesen nagypapa lett, hiszen októberben született meg első unokája.

„Néha kicsit úgy éreztem, mintha nem is egy, hanem legalább tíz éve dolgoznék a Ferencvárosnál” – kezdett bele a meglehetősen sűrű 11 hónap felidézésébe Sztanyiszlav Csercseszov.– Egy év alatt teljesítettük mindazt, amit a Ferencváros szurkolói elvárnak tőlünk, erre büszkék lehetünk. Emellett az is nagyon fontos, hogy féltávnál nyolc ponttal vezetjük a bajnokságot” – fogalmazott a szakember, aki a duplázásra a legbüszkébb, mert szerinte érzelmileg sokat jelent bejutni a nyolcaddöntőbe a nemzetközi porondon, de egy sorozat megnyerése annál is fontosabb.

Csercseszov egyedül az FTC iváncsai kupavereségével elégedetlen.

A világbajnokság miatt hosszabb téli szünet következik az NB I-ben, de mint Csercseszov elmondta, kis szünetet kapnak a játékosok, majd december 10-én ismét találkozik a keret, amely egy 12 napos edzőtáborban is részt vesz.

Az ünnepek alatt ismét tart egy kisebb szünetet a Ferencváros, de az újévet egy újabb edzőtáborral kezdi a csapat.

Csercseszov és Hajnal Tamás ugyanakkor nem vonulnak pihenőre, hiszen a szakmai stábbal elkészítik a programot és figyelik az átigazolási lehetőségeket is.

„Mindenképpen szeretnénk ezt a csapatot megtartani, még jobbá kovácsolni, úgyhogy eddig nem is gondolkodunk arról, hogy mi jöhet a jövőben. Számomra nem az a legfontosabb, hogy új játékosokat vonjunk be a keretbe, hanem hogy a meglévő keretet fejlesszük tovább” – mondta az esetleges téli átigazolások kapcsán Csercseszov, aki három napot Ausztriában tölt Fredi Bobic (a Hertha BSC jelenlegi sportigazgatója – a szerk), Kraszimir Balakov (bolgár labdarúgóedző) és Giovane Élber (egykori brazil válogatott labdarúgó) társaságában, s egy veteráncsapat tagjaként lép pályára, ezt követően Oroszországba utazik.

„Még nem láttam személyesen az unokámat, ezt szeretném minél hamarabb pótolni” – mondta az FTC vezetőedzője, aki a katari világbajnokságon elsősorban a zöld-fehérek tunéziai játékosának, Aissa Laidouninak szurkol. A végső győzelem kapcsán tréfásan megjegyezte, száz százalékra biztos benne, hogy nem Magyarország és nem Oroszország nyeri a vb-t.

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
4 órája

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
13 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
13 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
13 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
16 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
17 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
18 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
19 órája
Ezek is érdekelhetik