NB I: „Sokak szerint ki kellett volna rúgni, mi nem tettük” – Csoboth az Újpest győztes góljáról

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.10.11. 07:37
A labdarúgó NB I 4. fordulójából elhalasztott Mol Fehérvár FC–Újpest FC mérkőzést Branko Pauljevics góljával a vendégek nyerték. A találkozó után a korábbi fehérvári játékossal, az ebben az évadban már a lila-fehéreket erősítő Csoboth Kevinnel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Csoboth Kevin szerint küzdelmes mérkőzésen győzte le az Újpest a Mol Fehérvárt.

„Már az első félidőben is tudtuk, hogy egy gól fog dönteni. Örülök, hogy azt mi szereztük, ezzel tényleg nagy lépést tettünk előre.”

Videónkban beszél a gólról, ami előtt közvetlenül súlyosan megsérült Rúben Pinto, és a székesfehérváriak azt reklamálták, ki kellett volna rúgniuk a labdát.

„Nagyon sajnálom, hogy Rúben Pinto súlyos sérülést szenvedett. Sokan vitatták, hogy ki kellett volna rúgnunk a labdát, mi nem rúgtuk ki. Ott mi egy kontrát vezettünk és Pauljevics egy szép gólt szerzett. Amikor láttam közelebbről, már éreztem, hogy ez egy súlyos sérülés, ezért is mentem oda egyből, hogy próbáljak valamiben segíteni. Mi jóban is voltunk, amikor Fehérváron játszottam, éppen akkor lábadozott a korábbi sérüléséből” – mondta Csoboth.

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Mol Fehérvár FC–Újpest FC 0–1 (Pauljevics 80.)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 2352 néző. V: Farkas Á.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 22:07
Ezek is érdekelhetik