NB I: Ebből lehet építkezni – Kondás a Vasas 6. döntetlenje után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.10.01. 22:23
null
Kondás Elemér látott biztató jeleket (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Vasas hazai pályán a félidei 1–0-s vezetés után döntetlenre végzett a Zalaegerszeggel. Az angyalföldi csapat így továbbra is nyeretlen, de feljött a 11. helyre. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A ZTE trénere, Ricardo Moniz azzal kezdte: Tajti Mátyás megsérült az egy nappal korábbi edzésen, ezért nem volt a keret tagja.

„Helyette Kovács Barnabás játszott. A Vasasnál remek játékosok vannak, nem tudtunk eléggé nyomni, mert akkor területek szabadultak fel számukra. Ügyes volt az ellenfél, ki tudott bújni a nyomásból, mi pedig nem tudtuk jól megjátszani a labdákat. Amikor pedig elvesztettük, akkor az remek lehetőséget jelentett az ellenfélnek, miközben nekünk nem volt elég helyzetünk. Számomra most a pohár félig tele van, mert szereztünk egy pontot, de nem vagyunk elégedettek.”

RICARDO MONIZ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Vasas vezetőedzője, Kondás Elemér szerint nagyon jó ellenféllel találkoztak.

„De sok pozitívumot láttam a csapatom játékában. Amit gyakoroltunk, abból sok mindent megvalósítottunk, ebből adódtak a helyzetek, csak nem tudtuk ezeket kihasználni. Biztató, hogy ennyi lehetőségünk volt, mert kértem is a csapattól, hogy játsszunk bátran, ez sikerült. A kapott gól szögletből esett, az egyik emberünk lemaradt, sajnos ez benne van. Az elején kicsit rajtunk volt a ZTE, nem volt meg a labda, de utána megvoltunk, és megnyerhettük volna a meccset. Sajnálom, hogy nem sikerült, de ebből lehet építkezni, sok százszázalékos helyzetünk volt, ki kellett volna ezeket használni.”

KONDÁS ELEMÉR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Vida Máté a visszatéréséről: Meccs előtt elmentem biliárdozni, olyan stresszes voltam

LABDARÚGÓ NB I

9. FORDULÓ
Vasas–Zalaegerszegi TE 1–1 (1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1770 néző. Vezette: Andó-Szabó
Gólszerző: Holender (44.), ill. Lesjak (53.)

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!


Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
7 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
19 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
20 órája

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
21 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:49

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21
Ezek is érdekelhetik