PAFC: Szolnoki úgy érzi, mintha újra meg kellene tanulnia járni

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.09.20. 09:30
null
Szolnoki a kórházi ágyból már rég kikelhetett, s a múlt héten a mankót is eldobhatta
Nem Spandler Csaba az egyetlen, akit Hornyák Zsolt vezetőedzőnek az alapemberek közül nélkülöznie kellett az elmúlt hetekben: a csapat kapitánya, Szolnoki Roland, valamint a 11-szeres válogatott Nagy Zsolt még egyetlen bajnokit sem játszhatott az idényben.

A két labdarúgó július 28-án a portugál Vitória SC Guimaraes elleni Európa-konferencialiga-selejtezőn (0–0) sérült meg, és bár közülük a térdében részleges belső oldalszalag-szakadást szenvedő Nagy Zsolt lassan visszatérhet, az elülső keresztszalag-szakadással kidőlő Szolnoki Roland már annak is örül, hogy újra sétálhat.

„Az előző héten végre elhagyhattam a mankót meg a rögzítőt, már sétálhatok, igaz, úgy érzem magam, mint akinek újra kell tanulnia járni – árulta el Szolnoki Roland. – A műtétet követően hat hétig nem léphettem rá a lábamra, voltak és vannak nehezebb napjaim. Járok gyógytornára, otthon végzem az előírt gyakorlatokat, szobabiciklizem, sok segítséget kapok a rehabilitációs edzőnktől, Purger Szilárdtól, rengeteget köszönhetek neki. A srácok rendszeresen keresnek, érdeklődnek, de várom már, hogy jövő héten végre a saját lábamon mehessek ki a Fehérvár elleni meccsünkre. Nehéz út ez, de keményen dolgozom a visszatérés érdekében.”

Legfrissebb hírek

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Hornyák Zsolt: Több bátorság kellett volna

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:47

Kétgólos hátrányból egyenlített, de vereséget szenvedett a Puskás Akadémia Cipruson

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 19:56

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51

Méltóképpen képviselné Magyarországot Cipruson a Puskás Akadémia

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 09:22

Videó: erdőtűz tombol a Puskás Akadémia Kl-meccsének helyszíne közelében

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 21:10

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10

Quentin Maceiras: Sokkal erősebbek vagyunk, mint az előző idényben

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 11:26
Ezek is érdekelhetik