NB I: Kuttor így reagált arra, hogy érzi-e még a vezetőség bizalmát – videó

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.09.03. 19:09
null
Kuttor Attila tudja, miben kell fejlődnie a Vasasnak (Fotó: Földi Imre)
A Vasas FC hazai pályán 1–1-et játszott a Puskás Akadémiával a labdarúgó NB I 7. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Vasas trénere, Kuttor Attila szerint igazságos döntetlen született.

„De kicsit idegesítő, hogy megint vezettünk, és megnyerhettük volna a mérkőzést, de ilyen-olyan okoknál fogva ez nem sikerült. Pozitív dolog, hogy a Ferencvárossal és a Puskás Akadémiával is végig pariban tudtunk lenni a pályán, de fejlődni kell stabilitásban, hiszen már öt olyan mérkőzésünk volt, amelyen nem tudtuk megtartani az előnyünket, és megnyerni a meccset. Az a célunk, hogy stabilabban tudjuk lehozni ezeket a perceket.”

A Nemzeti Sport arról is megkérdezte, hogy hét nyeretlen meccs után is érzi-e a vezetőség bizalmát?

„Erről nem tudok nyilatkozni” – reagált szűkszavúan.

KUTTOR ATTILA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Hornyák Zsolt szerint csapata az első félidőben túl magabiztos volt.

„Mintha semmi baj nem történhetne. Aztán egy véletlen helyzetből büntetett az ellenfél. Ment a labda, forgattuk a játékot, de nem voltunk veszélyesek a kapura. A Vasasnak a gólján kívül nem volt helyzete, de mi is passzívak voltunk. A második félidőben már letámadtuk az ellenfelet, jobb volt a játék, agresszívabbak lettünk, ez meg is hozta az egyenlítést, és voltak még helyzeteink is, uraltuk a pályát. Az eredmény viszont igazságos, mert az első félidőben többet vártam a csapattól. Annak örülök, hogy vissza tudtunk jönni a hátrányból.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

KISS TAMÁS ÉS NOVOTHNY SOMA ÉRTÉKELÉSE

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Vasas FC–Puskás Akadémia FC 1–1
(Holender 28., ill. Zahedi 55.)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1778 néző. Vezette: Bogár Gergő

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
4 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
5 órája

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
19 órája

Egyre közelebb a Puskás Akadémiához ifj. Dárdai Pál – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:37

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49
Ezek is érdekelhetik