MK: Fehérvár–PAFC rangadó; Iváncsára látogat az FTC – sorsolás

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.09.19. 18:37
null
A trófea, amiért harcolnak a Magyar Kupában (Fotó: Árvai Károly)
Hétfő este az M4 Sport stúdiójában elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa következő fordulójának sorsolását. A Mol Fehérvár a Puskás Akadémiával küzd meg a továbbjutásért (ez az egyetlen párharc, amelyben két élvonalbeli csapat találkozik egymással), a Ferencváros az Iváncsához látogat. Nyíregyháza–Vasas és Ajka–Újpest mérkőzést is rendeznek. A két debreceni csapat, a DEAC és a DVSC egymás ellen játszik.


A 4. fordulóban 32 csapat lép pályára, a párharcok győztesei a legjobb 16 közé, azaz a nyolcaddöntőbe kerülnek. A 4. forduló hivatalos játéknapja: 2022. október 19. (a következő forduló, azaz a nyolcaddöntő mérkőzéseit 2023. február 8-án rendezik).

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ
Mol Fehérvár FC–
Puskás Akadémia FC
Credobus Mosonmagyaróvár
(NB II)–Kisvárda
BTE Felsőzsolca
(Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–MTK Budapest (NB II)
Szombathelyi Haladás
(NB II)–Budapest Honvéd
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)–Zalaegerszegi TE FC
Debreceni EAC
(NB III)–Debreceni VSC
Nyíregyháza Spartacus FC
(NB II)–Vasas FC
FC Nagykanizsa
(NB III)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
Balatonfüredi FC
(NB III)–Paksi FC
FC Ajka
(NB II)–Újpest FC
Budafoki MTE
(NB II)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
ESMTK
(NB III)–BFC Siófok (NB II)
Nagyatádi FC
(Somogy I.)–Monor (NB III)
ETO FC Győr
(NB II)–Kecskeméti TE
Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Mezőkövesd
Iváncsa KSE
(NB III)–Ferencvárosi TC

A mérkőzéseket október 19-én játsszák le.
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el; ha 90 perc után döntetlenre állnak a csapatok, 2x15 perces hosszabbítás következik; ha akkor sincs döntés, a felek tizenegyeseket rúgnak.

A pályaválasztásról
• ha osztálykülönbség van a csapatok között, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó;
• ha azonos bajnoki osztályban szerepelnek, akkor az a pályaválasztó, amelyik a korábbi fordulókban kevesebbszer játszott otthon;
• ha az előző pontok alapján nem lehet dönteni, akkor a sorsoláskor előbb kihúzott csapat a pályaválasztó.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
15 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
17 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33
Ezek is érdekelhetik