NB I: Úgy érzem, kicsit lejtett a pálya – Bárány Donát

Vágólapra másolva!
2022.08.07. 10:28
A labdarúgó NB I 2. fordulójában a Debreceni VSC feszült hangulatú, sárga lapokkal bőven tarkított mérkőzésen 1–1-re végzett a vendég Kecskeméttel. A találkozó után a két gólszerzővel, Bárány Donáttal és Szabó Leventével beszélgetett az NSO Tv stábja.

A DVSC gólszerzője, Bárány Donát a gólja ellenére nem volt maradéktalanul elégedett.

„Most sajnos nem úgy sikerült, mint a Kisvárda ellen, hogy egyből egy, helyette négyből egy ment be. Ha még egyet belövök, akkor meg tudtuk volna nyerni a meccset. A csapaton látszódott az a küzdeni akarás, ami nagyon fontos. Sajnos kicsit lejtett a pálya, én azt érzem, de mentünk becsülettel, és remélem, ennek meglesz a gyümölcse.”

Szabó Levente örült, hogy az NB I-be 7 év után visszatérő Kecskemét első gólját szerezte.

„A csapat megmutatta, hogy igenis számolni kell velünk az NB I-ben. A mester azt kérte tőlem, hogy próbáljak meg gólt szerezni, illetve segítsem a csapatot a védekezésben is. Úgy gondolom, összességében sikerült is megvalósítani, amit kért.”

MEGYERI BALÁZS: MI LESZ, AMIKOR GRÓF DÁVID FELÉPÜL? JÓ KÉRDÉS....

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ
Debreceni VSC–Kecskeméti TE 1–1
(Bárány D. 67., ill. Szabó L. 78. –11-esből)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion, 4724 néző. Vezette: Káprály

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 2 1 1 4–2 +2 4
2. Zalaegerszegi TE 1 1 1–0 +1 3
Ferencvárosi TC 1 1 1–0 +1 3
4. Debreceni VSC 2 2 3–3 0 2
5. Vasas FC 2 2 2–2 0 2
6. Kecskeméti TE 2 2 1–1 0 2
7. Kisvárda 1 1 2–2 0 1
8. Újpest FC 1 1 1–1 0 1
Mezőkövesd 1 1 1–1 0 1
10. Puskás Akadémia 1 1 0–1 –1 0
Budapest Honvéd 1 1 0–1 –1 0
12. Mol Fehérvár 1 1 0–2 –2 0
NB I, 2022–23, 2. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 5., péntek
Vasas FC–Paksi FC 2–2
Budapest, Illovszky Rudolf StadionPillók Ádám
2429
Augusztus 6., szombat
DVSC–Kecskeméti TE 1–1Debrecen, Nagyerdei Stadion
Káprály Mihály
4724
Augusztus 7., vasárnap
15.30: Kisvárda–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport)
Kisvárda, Várkerti Stadion
Andó-Szabó Sándor
17.45: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
20.00: Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Vad II István
A Zalaegerszeg–Ferencváros bajnokit elhalasztották.
Legfrissebb hírek

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
15 órája

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
16 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
20 órája

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
Tegnap, 7:42

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06
Ezek is érdekelhetik