NB I: Lehetett volna hét-egy vagy nyolc-egy is a KTE javára – Moniz

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.08.27. 21:57
null
Szabó Levente (lilában) vezérletével végül megállt háromnál a Kecskemét (Fotó: Bús Csaba)
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Kecskeméti TE hazai pályán 3–1-re legyőzte a Zalaegerszeget. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A ZTE trénere, Ricardo Moniz először is gratulált a Kecskemétnek.

„Lehetett volna akár hét-egy vagy nyolc-egy is a javukra, ha a csapatom fizikailag és mentálisan nem ennyire erős a második félidőben. A kiállításig uraltuk a mérkőzést, aztán a piros lap mindent megváltoztatott. Mint korábban Újpesten is, a saját magunk ellenségei voltunk ezzel a kiállítással, hiszen ismét védekezésre kényszerültünk, ami teljesen ellentétes a filozófiánkkal. Ha Magyarország futballja fejlődni szeretne a nemzetközihez képest, akkor a játékvezetőknek engedniük kell a presszinget, az azzal járó több kontaktot, mert ha egy érintés már sárga lapot von maga után, nem tud fejlődni a játék. Nem a játékvezetőket okolom, mi tehetünk a piros lapról, de mindenki érdeke, hogy fejlődjön a magyar futball, ez pedig presszinggel, magasabb sprint- és játékintenzitással jár.”

RICARDO MONIZ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Kecskeméti TE vezetőedzője, Szabó István elismerte: nehezen indult a mérkőzést.

„A bemelegítés után azt a visszajelzést kaptam a kollégáktól, hogy nem vagyunk annyira frissek, és valóban sokkal jobban, dinamikusabban, agresszívabban kezdett a ZTE, labdákat szereztek a térfelünkön, amit én nem nagyon szeretek. Nem érdemtelenül vezettek egy-nullára. Aztán magunkra találtunk, kezdtünk egyre több támadást vezetni, helyzetünk is volt. Jókor jött a kiállítás, de nem ajándékba kaptuk, hanem egyértelmű lerántásért. Alig vártam a szünetet, hogy megbeszélhessem a játékosokkal a folytatást, a rizikófaktorokat. A srácok jól reagálták ezt le, jobban játszottunk a második félidőben, kijött a létszámfölény, megérdemelten nyertünk.”

SZABÓ ISTVÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

BANÓ-SZABÓ: APA SZERINT SOKKAL JOBBAN IS TUDOK JÁTSZANI

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC 3–1 (Banó-Szabó 42. – 11-esből, Szabó L. 55. – 11-esből, 60. ill. Bedi 12.)
Kecskemét,Széktói Stadion, 1627 néző. Vezette: Karakó
Kiállítva: Tóth B. (88.), ill. Huszti (40.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Ötvös Bence: A kiállítás teljesen megváltoztatta a meccset

Magyar válogatott
17 órája

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Tóth Barna: Pakson álmodtam először arról, hogy válogatott lehetek

Magyar válogatott
2025.09.03. 09:57

Sergio Navarro az FTC elleni vereség után: Sokszor előfordul, hogy nem tudunk magyarázatot találni a történésekre

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 09:16

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Megérte becserélni Szabó Leventét, gólpasszt adott a Bielefeld ellen – videó

Légiósok
2025.08.30. 15:49

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25
Ezek is érdekelhetik