Mezőkövesd: a bosnyák-horvát támadó Szaúd-Arábiában folytatja

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 16:42
Két és fél év után elköszönt a Mezőkövesdtől Marin Jurina, a 28 éves csatár az al-Fajszaliban folytatja pályafutását. A már Szaúd-Arábiában tartózkodó játékos nem tartja kizártnak, hogy idővel visszatér Magyarországra.

Marin Jurina Szaúd-Arábiában folytatja
Marin Jurina Szaúd-Arábiában folytatja

A Nemzeti Sport a hét elején számolt be arról, hogy Marin Jurina nem volt a mezőkövesdi keret tagja a Debrecen elleni hétfői bajnoki mérkőzésen – azóta az is kiderült, hogy miért maradt le a 4–2-es győzelemről. A bosnyák-horvát támadó ugyanis Szaúd-Arábiába utazott, ahol előbb orvosi vizsgálaton vett részt, majd alá is írta szerződését az al-Fajszalihoz. Az 1954-ben alapított klub az előző idény végén esett ki az élvonalból, feltett szándéka, hogy „postafordultával” visszajusson, ezért is erősítette meg a keretét – mások mellett a 28 éves csatárral, aki két esztendőre kötelezte el magát.

Szép éveket töltöttem Mezőkövesden, hálás vagyok a klubnak – mondta búcsúzóul az NS-nek a 2020 januárjában a Cselik Zenicától Magyarországra érkező, 81 NB I-es meccsen 21 gólig jutó Marin Jurina. – Azt gondolom, viszonoztam a bizalmat, legalábbis mindent megtettem azért, hogy segítsem a csapatomat, de most azt éreztem, új kihívásra van szükségem. Ezt Szaúd-Arábiában találtam meg, mindent megteszek azért, hogy kivegyem a részem a remélt feljutásból. Ugyanakkor abban bízom, nem végleg köszönök el, az élet még hozhatja úgy, hogy az utam egyszer visszavezet Magyarországra.

 

Legfrissebb hírek

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21

Korábbi Chelsea-játékost igazolt a kolozsvári CFR

Minden más foci
2025.09.04. 08:56

Újra megdőlt az átigazolási rekord a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.02. 13:44

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik