Játékossors: Zubkov FTC-s karrierje végét hadifogsághoz hasonlítják

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.08.15. 19:28
null
Zubkov a Juventus elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Sahtar Doneck labdarúgócsapata augusztus 5-én szerződtette a Ferencvárostól Olekszandr Zubkovot, aki Szerhij Rebrov vezetőedző távozása óta egyre kevesebb szerephez jutott. A sport.ua a 26 éves támadó klubváltását azzal a merész címmel „adta el”, hogy a zöld-fehéreknél eltöltött időszakát hadifogsághoz hasonlította.

 

 

„Visszatérés a magyarországi hadifogságból. Amiért Zubkov a Sahtart választotta” – ezzel a, mondhatni hatásvadász címmel olvasható a Zubkovval kapcsolatos átigazolási cikk a sport.ua-n.

Meg kell jegyezni, hogy a főszövegben ehhez hasonló kifejezések, megállapítások már nem szerepelnek, sem valakinek a nyilatkozataként, sem valakinek a szubjektív gondolataként. A portál csak simán végigveszi Zubkov FTC-hez igazolását és távozását. A 26 éves ukrán játékos kegyvesztettségét például azzal magyarázza, hogy Rebrov tavaly nyári távozása után az általa hozott futballisták egyre kevesebb játéklehetőséget kaptak.

Az ukrán támadót 2019-ben adta kölcsön a Sahtar a Ferencvárosnak, amely egy évvel később "végleg" megszerezte a játékjogát. Három év alatt három bajnoki címet és egy Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett a zöld-fehérekkel. Összesen 73 NB I-es mérkőzésen kapott lehetőséget, 15 gólt szerzett és 12 gólpasszt osztott ki.

A sport.ua megemlíti, hogy Zubkov a 2020–2021-es idényben a Bajnokok Ligájában is nagy szerepet kapott – az FC Barcelona elleni hazai meccs kivételével mindegyik mérkőzésen kezdőként pályára lépett a csoportkörben.

Sztanyiszlav Csercseszov, az FTC jelenlegi vezetőedzője azonban nem nevezte a mostani nemzetközi kupaidényre a szélsőt, így sejthető volt, hogy távozik a Ferencvárostól.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
10 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
11 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
14 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
15 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06
Ezek is érdekelhetik