DVSC: bevetésre kész a hazatérő Megyeri Balázs

– Emlékszik, hogy mikor játszott legutóbb magyar élvonalbeli bajnokin?
– Fogós kérdéssel kezdünk – válaszolta lapunknak Megyeri Balázs, a 32 éves, egyszeres válogatott kapus, aki a ciprusi AEL Limassollal közös megegyezéssel felbontotta szerződését, és a Debreceni VSC-hez igazolt. – Az biztos, hogy kétezertízben volt, talán Kispesten játszottunk. Ha jól emlékszem, kikaptunk kettő nullára, előbb Pablo Coira talált be, majd Angelo Vaccaro büntetőjét kivédtem, ám a kipattanót gólra váltotta. Eltaláltam?

– Így igaz! Kétezertíz május huszonkettedikén a Ferencváros kapuját védte, s kettő nullára kaptak ki a Honvédtól. Hogyan emlékszik arra az időszakra?
– Mások voltak a körülmények a magyar futballban akkor. Azóta gyönyörű stadionok és edzőközpontok épültek, minden adva van a minőségi munkához. Akkoriban nem volt ilyen rendezett a magyar labdarúgás.

– Tizenkét évet húzott le légiósként, hat csapatban fordult meg. Vegyük sorra: kétezertízben az FTC-ből az Olympiakoszhoz szerződött, játszott a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is, Görögországban trófeákat nyert.
– Mind csapatszinten, mind egyénileg az volt pályafutásom legsikeresebb időszaka. Ötször nyertünk görög bajnokságot és háromszor kupát, voltam az év kapusa is. Futballistaként és emberként egyaránt több lettem ebben az öt évben.

– A kétezertizenöt-kétezertizenhatos idényt a spanyol Getaféban töltötte, ám bajnokin nem védett. Többre számított?
– Hogy magyar játékosként eljutottam a La Ligába, már önmagában nagy szó. Vicente Guaita mögött mind a harmincnyolc bajnokin a kispadon ültem, két kupameccsen kaptam lehetőséget. Az idény végén kiestünk, s azzal, hogy ő maradt a másodosztályban, tudtam, nem jut nekem annyi lehetőség, amennyit szeretnék. Ettől függetlenül jó időszak volt, pályafutásom során ott alakult ki az egyik legjobb közösség. Azóta is tartom néhány játékossal a kapcsolatot, a korábbi Vidi-futballista Sztefan Scsepovics jó barátom, s Pablo Sarabiával, a PSG játékosával is sokat beszélek. Hosszú távú szerződésem volt, ám sajnos a kiesés átírta a terveimet. Ha benn maradunk, nem igazolok el.

– Aztán két évre a német másodosztályú Greuther Fürthhöz került.
– Az első idényben alapember voltam, a Kicker osztályzatai alapján a második legjobb kapus lettem a bajnokság végén. Remek formában védtem, megválasztottak csapatkapitánynak, majd edzőváltás történt, s közben megsérültem. Ráadásul volt egy vitám a klubbal: már mindenben megegyeztünk a Young Boysszal, ott voltam a svájci csapatnál az orvosi vizsgálatokon, a szerződésem aláírására vártam, erre visszarendelt a Fürth. Ez nagy törés volt, megromlott a kapcsolatom a vezetőséggel, tudtam, hogy rövidesen távozom.

– Kétezertizennyolcban visszatért Görögországba, két idényt az Atromitoszban húzott le.
– Több ajánlatom is volt. Azért választottam Görögországot, mert a második gyermekünket vártunk, s olyan környezetre volt szükségünk, amely nem idegen nekünk. Jó döntés volt, az első idényben kiharcoltuk az Európa-liga-indulást.

– És immár ellenfélként visszatért korábbi sikerei helyszínére, kétszer játszott az Olympiakosz ellen idegenben. Milyen volt?
– Érdekes, mert mind a kétszer sérülés után tértem vissza, s mindkét esetben éppen az Olympiakosz elleni idegenbeli mérkőzésre épültem fel. Mindkét sérülésem alkalmával azt tűztem ki célul, hogy a korábbi együttesem otthonában már tudjam vállalni a játékot. Szerencsére így is lett, s bár előbb kettő egyre, majd kettő nullára kikaptunk, felejthetetlen volt az a két nap. Visszatértem oda, ahol korábban öt gyönyörű évet töltöttem el. A szurkolók felállva tapsoltak, olyan fogadtatásban részesültem, hogy sohasem felejtem el. Ez azt jelenti, hogy nemcsak sportszakmailag, hanem emberileg is méltónak találtak rá, hogy öt évig a klub mezét viseljem.

– Kétezerhúsz őszétől másfél évig a török Göztepét erősítette. Mi jut eszébe erről az időszakról?
– A sok nehézség. Utólag már tudom, félrecsúszott lehetőség volt. Nem lehet mindig minden szép és jó, ez a koronavírus-járvány kirobbanása miatt amúgy is rossz időszaka volt a világnak. Nem így terveztük, a családtól is távol kerültem, ráadásul nem játszottam annyit, amennyit szerettem volna. Nem szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, nem bírtam azt a légkört, s hiába marasztaltak, tudtam, hogy januárban váltok.

– Az év elején a ciprusi AEL Limassolhoz került, alapember lett, úgy tűnik, ez jó döntés volt.
– A görögországi éveim révén jó hírem van Cipruson, nem vagyok ismeretlen az ottani futballközeg előtt. Azt mondták, első számú kapust keresnek, s rám gondoltak. Szűk öt hónapot töltöttem el az AEL-nél, nagyszerű időszak volt, folyamatosan játszottam, jól ment a védés, újra élveztem a futballt. A nyáron aztán edzőváltás történt, átalakításba kezdett a klub. A technikai vezető partvonalra került, s néhány döntéshozó sem maradt a pozíciójában, a jelek nem mutattak jó irányt. Úgy éreztem, az a legjobb döntés, ha tizenkét év légióskodás után hazatérek.

– Volt néhány ajánlata. Miért a Debrecent választotta?
– A DVSC-é volt a legkonkrétabb. Egyből éreztem, szükség van rám. Kikértem néhány ember véleményét, s meggyőztek. Gyorsan megegyeztünk. Tetszik a város és a klub, jó körülmények között készülhetünk. Az elmúlt húsz év egyik legsikeresebb magyar csapata a DVSC, a helyiek imádják a futballt. Dzsudzsák Balázzsal és Varga Józseffel a válogatottból ismerjük egymást, Bódi Ádámmal az utánpótlás-válogatottban játszottam együtt, sőt Dombi Tibor pályaedző ellen még játszottam is.

– Szombaton a DVSC a Kecskemétet fogadja. Úgy készül, hogy tizenkét év után ismét pályára lép az NB I-ben?
– A Limassollal elkezdtem a felkészülést, szűk két hete már a Debrecennel edzem, bevethető állapotban vagyok. Gróf Dávid sérülése miatt sajnos kiesett egy kapus a keretből, a szakmai stábon múlik, ki véd a Kecskemét ellen. Noha külföldön játszottam, folyamatosan követtem az NB I-et. Hazai pályán csak a győzelem elfogadható, ennek szellemében készülünk a KTE ellen.