NB I: a Kisvárda Bulgáriából igazolt utánpótlás-válogatottat

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 20:32
null
Mario Ilievszki a Kisvárdában folytatja pályafutását (Fotó: kisvardafc.hu)
A bolgár élvonalban szereplő Szeptemvri Szófiától szerződtetett támadót a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda – írja a klub hivatalos honlapja. A 20 éves Mario Ilievszki a legutóbbi idényben 33 meccsen 15 gólt szerzett és nyolc gólpasszt osztott ki.

 

Mario Ilievszki a Kisvárda Master Good következő nyári igazolása. Az északmacedón támadó a bolgár Szeptemvri Szófiától érkezett Magyarországra, a szabolcsiak kivásárolták az élő szerződéséből. Ilievszki utánpótlás-válogatott, korábban az U17-esek között szerepelt, jelenleg az U21-eseket erősíti.

„Fiatal vagyok, nagy előrelépés a karrieremben ez a szerződés, az eddigi legnagyobb – mondta Mario Ilievszki.

„Megtiszteltetés ehhez a klubhoz csatlakozni, tudom, hogy négy éve folyamatosan a történelmet írja a Kisvárda, és a nemzetközi porondra is sikerült kilépnie, ami nekem is nagy vonzerő volt. Hazámban, Észak-Macedóniában nagyon jó híre van a magyar bajnokságnak, nem véletlen, hogy annyi játékost válogatnak be az NB I-ből a nemzeti csapatba, amikor az olaszokat legyőztük a világbajnoki pótselejtezőn, akkor is ott voltak a pályán többen is közülük. Nekem is célom a felnőttválogatottság, biztos vagyok benne, hogy ha rendszeresen játszom és gólokat szerzek, akkor érkezik majd a meghívó is. Két csapattársammal, Jasmin Mesanoviccsal és Jasir Asanival már találkoztam itt, a szállodában, mindketten nagyon kedvesen fogadtak, bízom benne, hogy nem lesz gond a beilleszkedésemmel. Szeretnék jól játszani és gólokat szerezni új csapatom színeiben.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Dominik Kovacic(horvát, Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként),Széles Imre(Gyirmót FC Győr),Milos Vranjanin(szerb, Riga FC – Lettország),Mario Ilievszki(északmacedón, Szeptemvri Szófia – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők: Hindrich Ottó(romániai, CFR – Románia)
Kölcsönből visszatérhet:Lucas(Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Králik Péter

Kiszemeltek:
Távozók:Gosztonyi András(lejárt a szerződése), Dombó Dávid(Vasas – szabadon igazolhatóként),Claudiu Bumba(román, Mol Fehérvár – szabadon igazolható),Lazar Csirkovics(szerb, lejárt a szerződése),Herdi Prenga(albán, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt; információink szerint ők kerültek szóba eddig

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 07:40

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39

Edzőként biztosítaná be magát – Gerliczki Máté-interjú

Képes Sport
2025.09.21. 15:53
Ezek is érdekelhetik