Kisvárda: „Mint mindig, ezúttal is körültekintően jártunk el”

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 09:56
null
Dominik Kovacic (jobbra) már be is mutatkozott a magyar csapatban (Fotó: kisvardafc.hu)
A Kisvárda a hivatalos honlapján reagált azokra a Romániából érkező hírekre, amelyek szerint frissen szerződtetett horvát labdarúgóját, Dominik Kovacicot még érvényes megállapodás köti előző klubjához, az Universitatea Craiova 1948-hoz, amely ennek fényében panasszal fordult a nemzetközi szövetséghez (FIFA).

 

„Dr. Róka Géza, klubunk nemzetközi ügyekért felelős vezetője elmondta, klubunk szándékosan nem kommentálta ezt a hírt, mert, mint mindig, ezúttal is körültekintően jártunk el – olvasható a kisvárdaiak honlapján megjelent közleményben. – Átigazolási ügyekben manapság a klubok hibázási lehetősége szinte a nullával egyenlő a nemzetközi ügymenet miatt, a FIFA elé csak olyan transzfer kerülhet, amely teljesen egyértelmű. A híresztelésekkel ellentétben a tény az, hogy a Román Labdarúgó-szövetség hétfő délután első kérésünkre kiadta a játékos nemzetközi játékengedélyét. Ez nem történhetett volna meg, ha klubunk bármiféle szabálytalanságot elkövetett volna a futballista szerződtetésekor. Új játékosunkat, Dominik Kovacicot szurkolóink csapatunk színeben láthatják az Európa-konferencialiga-mérkőzéseken.”

Mint megírtuk, minapi Facebook-közleménye szerint az Universitatea értesítette a FIFA-t a magyar klub – álláspontja szerint – „szabálytalan és sportszerűtlen viselkedéséről”, és leszögezte, hogy a horvát hátvéd engedély nélkül hagyta el az edzőtábort, megszegve ezzel a 2021 júniusában között szerződését.

Legfrissebb hírek

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
14 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
15 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
19 órája

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Videó: elszabadultak az indulatok a Nyíregyháza–Kisvárda bajnoki hajrájában

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 18:56

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 17:39
Ezek is érdekelhetik