ZTE: a szerződése lejárt, távozik a klubtól Bobál Dávid

Vágólapra másolva!
2022.06.09. 13:29
null
Bobál Dávid karján többször volt csapatkapitányi szalag a ZTE-időszakban (Fotó: Zalai Hírlap/Pezzetta Umberto)
Amint az várható volt, szerződése lejártával távozik a ZTE FC-től Bobál Dávid – tudtuk meg az NB I-es zalaegerszegi labdarúgócsapat hivatalos honlapjának csütörtöki híréből.

Bobál Dávid 2019 szeptemberében érkezett Zalaegerszegre, és gyorsan a csapat meghatározó játékosává vált. A 26 éves középhátvéd csaknem nyolcvan tétmérkőzésen viselte a kék-fehérek mezét, többször csapatkapitányként, és négy gólt szerzett – összegzi az elmúlt három év közös munkáját a ztefc.hu.

Egyelőre nem tudni, hogy a korábban a Honvédban, Sopronban és Pakson futballozó Bobál hol folytatja a pályafutását, de korábban megírtuk: információink szerint a Mezőkövesd érdeklődik iránta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők:
Májer Milán (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Kovács Barnabás (Tiszakécske), Majnovics Martin (SV Horn – Ausztria), Németh Dániel (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Németh Erik (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Szabó Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Szökrönyös Dániel (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Csóka Dániel (AFC Wimbledon – Anglia), Joaquín Ardaiz (uruguayi, FC Schaffhausen – Svájc)
Távozók: Bobál Dávid (Mezőkövesd?)
Kölcsönbe távozók: –

Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Liviu Antal (román, Haladás), Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Sime Grzan (horvát, NK Osijek – Horvátország), Huszti András (Puskás AFC), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Mihael Rebernik (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Josip Spoljaric (horvát, NK Osijek – Horvátország), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nikola Szerafimov (északmacedón), Zimonyi Dávid (Vasas – kölcsön után végleg)

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
14 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
15 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
15 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
21 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04
Ezek is érdekelhetik