NB I: válogatott támadót igazolt a Vasas

Vágólapra másolva!
2022.06.10. 12:59
null
Géresi Krisztián a Vasasban folytatja pályafutását (Fotó: Vasas)
Megvan a labdarúgó NB I-be feljutó Vasas első nyári igazolása! A klub a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Mol Fehérvár FC egyszeres magyar válogatott támadóját, Géresi Krisztiánt.

 

Géresi Krisztián a Fejér megyei klub saját nevelésű játékosa, egyetlen másik csapatban, a Puskás Akadémiában fordult meg, ott 2021. január végétől az év végéig szerepelt kölcsönben. A támadó pályafutása során 82 NB I-es meccsen lépett pályára, ezeken összesen 12 gólt és 13 gólpasszt jegyzett, emellett 13 Európa-liga- és 1 Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzésen játszott. A magyar válogatottban eddig egyszer kapott lehetőséget, 2021. március 28-án, a San Marino elleni, 3–0-ra megnyert találkozón.

A Vasas 2024. június 30-ig szóló szerződést kötött vele.

Fűt a bizonyítási vágy, meg akarom mutatni elsősorban magamnak és mindazoknak, akik hittek, hisznek bennem, hogy Géresi Krisztián minden nehézség ellenére is képes meghatározó játékos lenni az NB I-ben. Az elhúzódó sérülésem, majd a műtétből való felépülésem során ha valamit megtanultam, akkor az az volt, hogy minden egyes apró lépésért meg kell küzdeni. Lépésről lépésre haladtam idáig, mostantól sem tervezem ezt másképp. Hiszek a munkában, hiszek abban, hogy új közegbe érkezve képes leszek arra, hogy folyamatosan hasznára legyek a csapatnak. Szeretném élvezni a futballt, és szeretnék örömet szerezni játékommal a szurkolóknak” – nyilatkozta Géresi a vasasfc.hu-nak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők:
Géresi Krisztián (Mol Fehérvár FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Bánfalvi Dániel (Komárom VSE), Kleisz Márk (III. Kerületi TVE), Kovács Milán (Szeged-Csanád GA),Murka Benedek(FC Ajka), Rétyi Róbert (Szentlőrinc), Vernes Richárd (ETO FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Zimonyi Dávid (Zalaegerszegi TE FC – kölcsön után végleg)
Távozók:

Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Iyinbor Patrick(Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Birtalan Botond
(III. Kerületi TVE – kölcsön után lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35
Ezek is érdekelhetik